Hírek

2005.10.19. 00:00

Pásztory Dóri arca jelkép lesz a jövőben

Főállású boldog ember szeretnék lenni – mondta a jövőt firtató kérdésre közvetlenül athéni sikere után a magyar küldöttség egyetlen aranyérmese, a Sydneyben szerzett paralimpiai elsőségét megvédő Pásztory Dóra.

Árvay S.

[caption id="" align="alignleft" width="184"] Neki is boldogság a sport
[/caption]A világ- és Európa-bajnok, világcsúcstartó úszó tegnap bejelentette visszavonulását. Ami pedig korábbi kijelentését illeti: állandó mosolyát a Magyar Paralimpiai Bizottság arcaként láthatjuk viszont a következő években, miközben a boldog ember a budapesti egyetem kommunikáció-német szakos hallgatója lesz. – A kommunikáció alapjait azért is igyekszem majd minél jobban elsajátítani, hogy segítsek a kapcsolatépítésben, az elzártságunk, a görcsök feloldásában. Nekünk, parasportolóknak kell nyitni, s kijönni a sötét szobából, megmutatni mindenkinek, hogy értelmet ad, mekkora örömet tud szerezni a sport.

A nagyatádi születésű, s Anatolij Petrov irányításával Pécsett világsztárrá növekedett 21 esztendős Pásztory Dóri a visszavonulását bejelentő tájékoztatón elmondta, hogy amikor élsportoló lett, két cél lebegett a szeme előtt: minden világversenyt meg akart nyerni és paralimpiai világcsúcsot szeretne felállítani. Mindkettőt elérte. – Athén óta letisztultak az érzéseim, fél évet nyelvtanulással Bécsben töltöttem, majd felvettek az ELTE hallgatói közé. Azt az elvet vallom, hogy százszázalékosan nem lehet két dolgot csinálni, ötvenszázalékosan pedig nem érdemes. A sporttól nem akar elszakadni, megpályázza a Magyar Mozgáskorlátozottak Sportszövetségének úszószakág-vezetői posztját. Szóvivőként pedig bejelentette: nemzetközi paralimpiai filmfesztivál lesz Budapesten, s  megalakul a Média a Magyar Paralimpiai Mozgalomért civil szervezet. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!