Hírek

2005.09.14. 00:00

Az eleven lányt kibeszélték a pedagógusok

Az eleven diáklányt folyamatosan levegőnek nézik tanárai. Olvasónk azt akarja tudni, mit tehet ilyen helyzetben.

BAMA

Egy általános iskolai szünetben a tanárnő két barátnő beszélgetését azzal a kijelentéssel zavarta meg, hogy ne barátkozzanak egymással. A nevelőnő meglátása szerint az egyik diáknak van célja az életben, míg a másiknak nincs. Az anyukánál itt telt be a pohár. Azt állítja, gyermekét folyamatosan lenézik az oktatók elevensége és közepes tanulmányi átlaga miatt. Olvasónk nagyra becsüli a tanárnő szakmai tudását, ám úgy véli, a pedagógusoknak nagy felelősségük van a gyermekek fejlődésében, ezért nem mindegy milyen eszközökkel és mire nevelnek. A felháborodott szülő meg akarja tudni, hogyan lehet fellépni a rosszindulatú megjegyzések, illetve a hátrányos helyzetű megkülönböztetés ellen.

Virág Marianna, az Ifjúsági,  Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium sajtóreferense lapunknak elmondta, a tanár a diákot sem lelkileg, sem fizikailag nem bántalmazhatja. Ugyanakkor ezt az esetet nem tartja minisztériumi szintű ügynek. A tárca a kirekesztés mindenfajta formáját a törvény szigorával torolja meg. Arra kéri olvasónkat s egyben minden hasonló cipőben járó szülőt, írják meg panaszaikat a következő e-mail címre: [email protected].

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!