Hírek

2005.08.02. 00:00

Óriás széltornyokat épít a Békéswind

A következő hetekben megkezdi első két szélerőművének építését a Békéswind Kft., amely jövő év végéig ötven szélturbina felállítását, valamint egy összeszerelő üzem létesítését tervezi.

V. G.

A beruházási program indítását megkönnyíti, hogy a villamosenergia-törvény módosítása értelmében szeptembertől az eddiginél magasabb, fix egységáron kell átvenni az alternatív forrásból származó áramot. Összesen százmillió eurót költene 2006 végéig szélerőművek építésére a Békéswind Kft., amely ötven szélturbina üzembe helyezését tervezi az országban – tudta meg a Világgazdaság. Az első két torony Törökszentmiklós és Mezőtúr mellett épülhet fel. A két, 100-100 méter magas torony alapozása augusztus elején kezdődhet, a Magyarországon az eddigi legnagyobbaknak számító, egyenként 1,5 megawatt teljesítményű turbinákat pedig október–november folyamán helyezik üzembe.

A Mezőtúr melletti szélerőmű a Mezőwind Kft. tulajdonában lesz, míg a törökszentmiklósi létesítményt a Békéswind Kft. üzemelteti majd. A Mezőwinddel együttműködve a Békéswind a két település határában év végéig további öt szélerőművet épít. Ezt követően a beruházási program Lajosmizse, Medgyesegyháza, valamint Gyula mellett folytatódhat – közölték lapunkkal a cégnél. A Békéswind a Fuhrlander AG turbináit vásárolja meg, nagyrészt bankhitelből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!