Hírek

2005.08.06. 00:00

Még nincs kész Budapest a pályázattal

Nem kapkodja el Budapest a 2010 Európa Kulturális Fővárosa pályázati anyagának összeállítását. A Reggel információja szerint még több része is függőben van, köztük a beruházások pénzügyi igényeinek becslése is. A pályázatokat augusztus 17-én délig kell beadni a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumába.

Zsidai P.

Tizenhét magyar és tizenhét angol nyelvű példányban. Schiffer János főpolgármester-helyettes arról tájékoztatta lapunkat, hogy a megvalósíthatósági tanulmány már elkészült.
A pályázat második fordulójába Budapest, Debrecen, Eger, Győr, Miskolc, Pécs és Sopron jutott be. Ebben a körben már nemcsak a vágyképeket, hanem azok szakmai megalapozottságát, részletes leírását és a hozzájuk rendelt forrásokat is be kell mutatni. A pénzügyi tervnek tartalmaznia kell az önkormányzati önerő mértékét, a célzott állami támogatási igényt, illetve a magánszektortól várható támogatást. A jelentkezőknek a távolabbi jövőre is gondolniuk kell.
A nagyberuházások fenntarthatóságára és 2010 utáni működtetésére vonatkozó terveket és számításokat is csatolniuk kell.
Lapunk elsőként számolt be arról, hogy a főváros pályázatának egyik merész ötlete: látványfürdőt csinálni a Citadellából. Bojár Iván András programvezető a Reggelnek elmondta, szerinte sem építészetileg, sem történetileg nem kell tisztelni az erődítményt. A tervek között szerepelnek a Duna medrébe sülylyesztett kávéházak és kiállítótermek is.

Merészebbek lettek, mint ahogy kérték

Lapunk a városháza vezetői köréből arról értesült, hogy a program összeállítói nem tartották magukat korábbi megállapodásukhoz. Eszerint megkérték őket, a pályázati ötletek csak a főváros középtávú fejlesztési programjában szereplő beruházásokhoz kapcsolódjanak.

Ennél azonban tovább mentek.

Ennél azonban tovább mentek. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!