Hírek

2005.07.21. 07:08

Nem tud féláron utat felújíttatni a főpolgármester?

Nem felel meg a valóságnak, hogy a főváros idén ötven százalékkal olcsóbban tudja felújítani az utakat. Deák András (Fidesz), a Közbeszerzési Értesítőben megjelent adatok alapján egybevetette a tavaly és idén júniusig elbírált kivitelezési árakat. Eszerint a teljes útfelújítások átlagosan 19 százalékkal lettek olcsóbbak. A hidak, felüljárók felújítása viszont 32 százalékkal megdrágult: 2004-ben 460 ezer, 2005-ben 610 ezer forintba került egy négyzetméter.

Zsidai Péter

Deák összevetése szerint a kátyúzások is drágultak, a hengerelt aszfalt négyzetmétere 16, az öntött aszfalté 14 százalékkal. A részleges útfelújításoknál az átlagár drágulását 8 százalékosra becsülte. A közbeszerzési bizottság elnöke végképp nem érti, Demszky Gábor hogyan beszélhetett féláron való aszfaltozásról , amikor még el sem bírálták a tendereket. – Május közepén megelőlegezte a júniusi eredményeket – közölte lapunkkal. Kérdésünkre ostobaságnak nevezte Demszky indoklását, hogy az aszfaltozásra pályázók megijedtek a szlovák konkurenciától, ezért dolgoznak olcsóbban. A tendereken ugyanis nyoma sem volt szlovák jelentkezőknek. Deák szerint a főváros nem a megtakarításnak, hanem a kormánytól kapott hárommilliárd forintnak köszönhetően tud több utat felújítani.

Lakos Imre (SZDSZ) hangsúlyozta, az ötven százalékos megtakarítást a városháza mérnöki irodájának becslése alapján mondta Demszky Gábor. A városüzemeltetési bizottság elnöke örvendetesnek tartja, hogy Deáknak is sikerült kiszámítania a legalább húsz százalékos megtakarítást.

Atkári: Demszky hazudik

Demszky Gábor azt nyilatkozta a köztelevízióban, azért nem tudtak korábban annyi utat felújítani, mint idén, mert Atkári János nem engedte. A főpolgármester-helyettes erre a követekezőket reagálta lapunknak: „Feketén-fehéren nem igaz az, amit a főpolgármester mond. Tessék megnézni az útfelújítási program jegyzőkönyveit!”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!