Hírek

2005.07.27. 00:00

Másfél milliós átlagjutalom polgármestereknek

A félévi jutalomosztás terén idén a korábbi évekhez képest jóval visszafogottabb pénzeket szavaztak meg a képviselőtestületek a helyi polgármestereknek. A korábban nagy botrányokat kavart többmilliós jutalmazások után most így viszonylag szerényebb összeget tehetnek zsebre a településvezetők. Sőt, számos helyen egyáltalán nem jutalmazzák félévkor a polgármestereket.

BAMA

Az általunk megkérdezett városvezetők között Szabó László, a Tolna megyei Dombóvár MSZP-s polgármestere kapta a legtöbb jutalmat. Neki 1.932.000 forint éves jutalmat szavazott meg a képviselőtestület. Második a ranglistán Szita Károly, a Somogy megyei Kaposvár fideszes polgármestere. 2005. első félévére a közgyűlés bruttó 1 millió 621 ezer 800 forintot szavazott meg Szitának. Őt követi a rangsorban Békéscsaba SZDSZ-es településvezetője. A város képviselőinek júniusi közgyűlésén született döntés arról, hogy első félévi munkája elismeréseképpen három havi járandóságának megfelelő jutalomban részesül Pap János polgármester. Ez bruttó 1 millió 575 ezer forintot jelent.  Békés megye nagyobb városaiban — Gyulán, Szarvason, Gyomaendrődön, Mezőkovácsházán, Battonyán, Mezőhegyesen — a helyi önkormányzatok nehéz anyagi helyzete miatt sem tavaly, sem idén nem kaptak első félévi jutalmat a polgármesterek.

Sütő László, a somogyi Marcali MSZP-s polgármestere idén bruttó 1 millió 400 ezer forintot kap. Ez háromhavi fizetésének felel meg. Szécsi Gábor kecskeméti polgármester a tavalyi évben végzett munkájáért idén júniusban részesült jutalomban. Ő is háromhavi fizetésének megfelelő összegű jutalmat kapott, ami bruttó másfél millió forint. Egerben a közgyűlés szervezeti és működési szabályzatában rögzítették, hogy Nagy Imre polgármestert minden félév utolsó napján kéthavi illetményi illeti meg, így erről nem kell minden alkalommal külön szavaznia a testületnek. Gyöngyösön nem kapott félévi jutalmat Hiesz György polgármester.

Szolnokon a közgyűlés júniusi ülésére előterjesztés készült a polgármester féléves jutalmazására. Botka Lajosné kérésére azonban azt levették a napirendről, így ezzel a kérdéssel a képviselők nem foglalkoztak. Jászberényben Kiss András aljegyző elmondta, sem a pénzügyi bizottság, sem pedig az ügyrendi bizottság nem tett javaslatot a félévi jutalmazásra, s információi szerint nem is terveznek ilyen javaslatot a közeljövőben. Baranya megye három nagyvárosában, Pécsett, Komlón és Mohácson sincs féléves polgármesteri jutalom, így értelemszerűen a három városvezető (Toller László - Pécs, Páva Zoltán - Komló, Szekó József - Mohács) nem kapott pénzt. Komárom-Esztergom megyében egyik városi polgármester sem kapott jutalmat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!