Hírek

2005.07.16. 07:00

Kegyes hozzám a Teremtő

Amikor megismerkedtünk, a színészetből kikacsintó, a világot meghódítani vágyó fiatalember volt. És hedonista. Telt, múlt az idő, és tessék: Verebes fogalom, Verebes intézmény. Ha akarja, ha nem…

Váczy András

[caption id="" align="aligncenter" width="320"] Húsz évig szuszogtam a rádióban, senki sem vette észre – mondja Verebes István. Mi tagadás, amióta a televíziókból köszön ránk, többen figyelnek rá. Amúgy ugyanazt firtatja az Angol utcában és a Fehérvári úton.
[/caption]– Sok lében kanál. Miért?
– Több kanál, de egy lében: a képernyőn! Annak a hatása pedig túlnő a jelentőségének mérvén. Ha, teszem azt, valaki egy újságban, egy bizonyos helyen publikál rendszeresen, erősebb hat, mintha csak úgy, összevissza írogat. Attól tűnök soknak, hogy eddig minden szombat reggel és este két tévécsatorna műsorában látták rendszeresen a pofámat. Ősztől ez változik, no nem sokat, de azért valamennyit…!

– Az még hagyján, csakhogy a Verebes attól „sok”, hogy provokál. Kész akarva?
– Nem titkolt céljaim egyike, hogy amikor csak lehet, vitát generáljak. Elvem, hogy amíg képesek vagyunk dialógot folytatni, addig halasztható az agresszió, az elvetemült acsarkodás. Amikor pedig névtelen levélben azt írják, hogy „maga szemét, ekkor meg akkor ezt meg azt mondta, rájövök, hogy lám csak, még az engem utálok részéről is éber figyelmet gerjesztek, kuncsaftjaim szinte mindent néznek, amiben megjelenek. Kell-e ennél nagyobb elismerés? Nyílván persze az alkatom is provokatív, „okoskodó szakállas, szemüveges művész-értelmiségi”, akinek mindenről „különleges” a véleménye. Holott csak nem „párt-homogén”!... Ha reflektálok az Élet és Irodalomban, hogy a hölgy Tokaj-ügyben tett tanúvallomását alávalónak, nemtelennek ítélem, azonnal előjön a vád: dörgölődzöm a Fideszhez. Holott én egy jelenségről beszélek, függetlenül attól, hogy a Tokaj-mizériáról egyébként miként vélekedem. Én remélni merem, hogy csak a politikai-, és a sajtó-elit prekoncepciós gondolkodásától vagyok távolságnyira, az aszfalton járók ítéleteitől pedig kevésbé.

– Mit kezd az elítélő kritikával?
– Ha szakmai kifogással élnek ellenemben, sértetlenül fogadom. Ha azt vetik a szememre, hogy szuszogok, mint műsorvezető, azt mondom: így van!... El lehet kapcsolni rólam. Húsz évig szuszogtam a rádióban, senki nem vette észre. Mert nem látott a képernyőn…! A képernyőn való megjelenés iriggyé teszi az ott nem megjelenőket. Pláne, mert még többet is fizetnek érte, mint egyéb helyeken…!

– … a Nap-keltében és a Heti Hetesben. Melyiknek elkötelezett?
– Egyiknek sem. Kapitalizmus van, a megbízóim kapitalisták. Nyilvánvaló, azért használnak, mert hozamot várhatnak működésemtől. Amikor a műsor nézettsége, amiben közreműködöm, megcsappan, a megbízóim sem lesznek „elkötelezettek” velem szemben.

– Azért, ha ajnározzák, jól esik.
– Nem, sőt!... Tulajdonképpen sokkal jobban ingerel, ha a „haza bölcsének”, garabonciás diáknak, Robin Hoodnak vagy Teréz anyának néznek, mintha kötélrevaló felforgatónak…! Ezredszer jelentem ki: nem célom, hogy tessek! Hogy kíváncsiak legyenek arra, amihez közöm van, az igen. Színházi rendezéseim is arra hajaznak, hogy foglalkoztassa a nézőt, amiről és ahogyan szólunk!... Hogy ne unja azt, és utána jusson dűlőre ellenében vagy mellette.

– Előfordult, hogy a csatornák hálójába került? Teszem azt, csütörtökön pont arról szedte le a keresztvizet, aki interjúalanya szombat reggel. Mit lép, ha az orra alá dörgölik?
– Soha nem fordult elő. Amikor Gyurcsány Ferencnek jeleztem, hogy a Heti Hetesben nem lehetek vele szemben olyan udvarias, mint a Napkeltében, azt mondta, nem baj, nem nagyon szokta nézni a műsort. De azért csak hallja, vetettem ellenébe, mire ő: benne van a fizetésemben. Mellesleg, én olyan sértőt, annyira durvát nem hiszem, hogy bárhol mondok, ami miatt zavarban kellene lennem egy politikus előtt szemtől szemben. Ha valaki jól figyel, ugyanazt firtatom az Angol utcai stúdióban, mint a Fehérvári úton, csak más műfaj törvényei szerint. Különben is: rólam nem írnak kellemetleneket? Aki vállalja, hogy kiáll a sarokra, ne orroljon, ha megszólják.

– Színházi embernek miért nem elég a színház? Pénz miatt?
– Nem álszenteskedem: igen, fontos számomra a pénz,. Fontos, de nem elsődleges. A pénz nem csak anyagi haszon, hanem rang is. Aki alkalmaz, annak tudnia kell, hogy 35 év gyakorlatának adja meg az árát. Én a szakmai tőkémet apránként, szorgalmasan és áldozatosan spóroltam össze, most pedig elvárom, hogy aki abból kölcsönözni akar, azt tudja, immár magas kamatot számítok fel.

– Milyennek véli a magyar színházi életet itt és most?
– A kínálat minőségéről és túltelítettségéről hadd ne szóljak. A pénzek ostoba elosztását sem óhajtom pár sommás mondatban elintézni. Beszéljünk a színpadon megjelenő effektusok divatjáról: ízlésem szerint túl sok a fakszni, a humbug, a kóklerség, a rendezők maguknak és egymásnak illegnek-billegnek, szopás-nyalás-dugás nélkül nem modern az előadás, érthetetlen díszletekben fejen állnak, óbégatnak, öklendeznek, vagy épp mélyre hatóan nem csinálnak semmit, és általában vakmerő dilettantizmus révén nem játsszák el azt, ami írva van, amitől felvilágosul, felderül, vagy megrendül a néző, hanem csak arra utaznak, ami oktalanul feltűnő, rendhagyó. Így lesz a sok különlegesből egy nagy közhelyes massza. Nincsenek sorsok, vallomások, nem történik meg a személyiségek titkainak fölfeslése, a színészek nem érzékenyek egymás jelenlétére, és nem ihletik meg egymást. A többi rendben van, mert a közönség ott ül a nézőtéren, oszt néha marad, néha meg idejekorán feláll, de szenvtelenül megy haza onnan -, többnyire…!

– Elhagyta Pestet. Elege lett a mi zajos, pezsgő nagyvárosunkból?
– Riadok Pesttől. Régi törzshelyeimen nem létező egzisztenciák feszítenek, virtuális, önjelölt tekintélyek nagyzolnak, sima mosolyú harácsolók, kártékony intrikusok kutakodnak egymás zsebében. Rémes!... Hajdanán is volt rosszindulat, genyaság, de valahogy bájosabban, linkebbül, nem életre-halálra szánva. Most idegileg ölik egymást az emberek. Közben számtalan komoly képességű tehetség keseredik meg végleg a nyomortól, hogy munkáikkal filléreket keresnek, ha ugyan akad egyáltalán munkájuk!...

– Mihez kezd magával abban a túlontúl nagy zalai békében?
– Van úgy, hogy három napig semmit. Hársfák között vezet az út a faluba, és amikor megérzem a hársfaillatot, és meglátom a teraszomra nyíló völgyet, akkor hazaértem. Úgy érzem, mintha egész életemet ott éltem volna le. Egyébként az íróasztalom számítógépében működik a világháló, kábé 800 tévécsatornát vesz a műholdvevőm, a szekrényemben ezerötszáz bakelit lemez, hatszáz CD és 100 opera-DVD vár a sorára, könyvek garmadája, amit el kellene olvasnom. Van ennél érdekesebb élet?!...

– Különösen, ha ráérő idejében festegethet is.
– Olyan nekem, mint a zenehallgatás: kikapcsol, megnyugtat. Bensőséges, belterjes kapcsolatban vagyok a produktummal. Otthagyhatom akár fél évig, aztán elővehetem, folytathatom… Öt év alatt megtanultam egyfajta technikát, stílust. Dilettáns, de nekem olyan, mintha nő lenne, mintha szeretkeznénk: én formázom, ő alakul, fölfeslik, kitárulkozik… Ettől hallatlanul izgalmas élmény nekem a festés. És mindeközben szabad vagyok!

– És a családi kötöttség?
– Nincs kötöttség. Nagyfiam itthon készül az első nagyfilmjére. A lányom színésznő, Ofélia szerepére készül a Budapesti Kamaraszínházban, Misó fiam nyolc és fél éves, most jutottunk el vele oda, hogy Winnetou végre megölte Fehér Hódot…! A három gyermekem és a feleségem, Ágnes, sorsom ajándékai. Kijelenthetem: nagyon kegyes hozzám a Teremtő.

– Ahogy kiveszem a szavaiból, mintha időn kívül lenne.
– Azt mondja A varázshegyben Hans Castorp, hogyha elmozdulunk, akkor az nemcsak térbeli, hanem időbeli távolodás is. Az elszakadáskor, a „taking off” közben az odahagyott jelen egyszeriben múlttá válik. Amikor otthon azt látom, hogy köztársasági elnököt választanak úgy ahogy, az számomra nem akkor és ott történik, hanem egykor valamikor és valahol messze. Hívnak a haverok telefonon, hörögnek Budapestről, hogy mit szólok ehhez vagy ahhoz…! Én pedig nem értem, mitől ez a felturbózott izgalom. Hiszen én, ha kinézek az ablakon, ugyanazt a tájat látom, ami volt, van és lesz. Az, hogy épp ki Magyarországon a köztársasági elnök, ahhoz az semmit nem tesz hozzá, abból az semmit nem vesz el. A környezetem megbízható, nyugalmas és valódi. Ezt értem el 35 év szorgalmas munkájával, és talán azzal, hogy bár sokat tévedtem, de sosem hazudtam.

Verebes István

Budapest, 1948. július 4.

1966-70: Színház- és Filmművészeti Főiskola

1970-től a 25. Színház, a kaposvári Csiky Gergely Színház, a miskolci Nemzeti Színház, a szegedi Nemzeti Színház, a Mikroszkóp Színpad, a Randóti Miklós Színház tagja.

1991-93: a Komédium Színház igazgatója

1993-98: a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója

2005: A Komárnói Színház főrendezője

1966-70: Színház- és Filmművészeti Főiskola

1970-től a 25. Színház, a kaposvári Csiky Gergely Színház, a miskolci Nemzeti Színház, a szegedi Nemzeti Színház, a Mikroszkóp Színpad, a Randóti Miklós Színház tagja.

1991-93: a Komédium Színház igazgatója

1993-98: a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója

2005: A Komárnói Színház főrendezője Húsz évig szuszogtam a rádióban, senki sem vette észre – mondja Verebes István. Mi tagadás, amióta a televíziókból köszön ránk, többen figyelnek rá. Amúgy ugyanazt firtatja az Angol utcában és a Fehérvári úton. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!