Hírek

2005.07.02. 00:00

Hányan láthatják a Realt?

A háromszázezer jegyigénylőből csak a belépővel rendelkező szerencsés 43 ezer szurkolhat majd a Real Madrid augusztus 14-i budapesti vendégjátékán.

Körmendi Gábor

[caption id="" align="alignleft" width="315"] Az utóbbi években – ritka kivételektől eltekintve – csak koncertekre telt meg a stadion. Most, 18 hónappal a brazilok vendégjátéka után újra megtelne.
[/caption]A szervező Trendsport Kft., bár kérvényezte az üzemeltetőnél az aréna korábban lezárt teljes felső karéjának megnyitását, erre kevés az esély. A teljes megnyitást az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Kht. (ÉMI) engedélyezhetné, de Kovács Béla cégvezetőtől megtudtuk, a „karéj” megnyitását nem engedik meg. – A magaslelátó alsó részét, azaz a középtribünt birtokba vehetik a szurkolók, azt engedélyezzük, de az egészet nem. Az engedély aláírása előtt emelőkosaras autóval odamegyünk, megkopogtatjuk a betont, és a tavaly készített fotókkal összehasonlítjuk, mennyit romlott a szerkezet – mondta a szakember. Megtudtuk, hogy a tavalyi magyar–brazilon azért ülhettek nézők az omladozó alsó tribünön, mert a lelátó azon részén kisebbek a gerendafesztávok, mint a felsőbb szektorokban, így a terhelés nem jelent nagy kockázatot. – Az a baj, hogy statikusan nem igazolható a jelen szabványok szerint a lelátó teherbírásának, biztonságosságának pontos állapota. Az ötvenes években épített vasbeton szerkezet anyagjellemzői nem állandóak. Ez konkrétan azt jelenti, hogy pontosan nem tudjuk, milyen összetételű anyagokból épült a lelátó, és így nehéz vizsgálni a pusztuló rész terhelhetőségét – mondta a Reggelnek Mamuzsich László, a stadiont üzemeltető Budapesti Olimpiai Központ műszaki vezetője. A szakemberek szerint is ideje volna végre újjáépíteni a Népstadiont, mert elég kellemetlen, hogy egy igazi nézőcsalogató focicsemegét még akkor is csak fél ház előtt lehet megrendezni, ha a várakozások telt házat jeleznek előre.

– Azon törjük a fejünket, hogyan tudunk még helyet szorítani a nézőknek, esetlegesen hová tudnánk valamilyen mobil lelátót építeni – mondta Erdős
László, a mérkőzés szervezője. Véleménye szerint túlzás életveszélyesnek nevezni a felső karéjt, és annak megnyitását sem tartja nagyon kockázatosnak.

Hivatalosan karéjostul 72 ezren férnek el a Puskás Ferenc Stadionban, de egy minősített, FIFA vagy UEFA égisze alatt zajló meccsen maximum 28 ezren foglalhatnak helyet a lelátón. Egy barátságosan „nyereségorientált” meccsen azonban, mint arra volt példa tavaly áprilisban a brazilok ellen, negyvenháromezren szurkolhattak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!