Hírek

2005.07.29. 00:00

Ha nem jön időben az égi áldás

Habár idén bőven kijutott az esőből, az égi áldás nem végzi el a fővárosi kertészet munkáját. Harminc fokban pillanatok alatt kiszáradnak a virágágyások. A Főkert Rt. évi vízdíja eléri a százmillió forintot.

Kiss Gergely

[caption id="" align="alignleft" width="320"] A kézi erőt nem tudja nélkülözni a Főkert. A parkok egy részében még mindig a vízcsap és a gumitömlő jelenti a megoldást. Ahogy a Batthyány téren lévő virágládáknál is.
[/caption]A főváros összesen ötszázötven hektárnyi közparkról és harminchétezer utcai fáról gondoskodik. Ez a parkfelületek közel egynegyede, a többi terület a kerületek kezelése alá tartozik. A fővárosi önkormányzat idén 1,3 milliárd forintot költ a közparkok rendben tartására. Ebbe beletartozik a kaszálás, a tápanyagpótlás, az ültetés, a gallyazás és a locsolás. Az utóbbi évi százmillió forint költséget jelent a Főkert Rt.-nek. – Valamennyi parkunkban kiépített öntözőhálózatunk van – mondta a Reggelnek Erdősné Győrffy Márta, a kertészeti vállalat parkfenntartási igazgatója. Ez ugyanakkor korántsem azt jelenti, hogy mindenhol automata öntözőrendszer végezné a munkát. A kézi erőt nem tudja nélkülözni a Főkert. A parkok egy részében még mindig a vízcsap és a gumitömlő jelenti a megoldást. Ennek több hátránya is van. A kézi locsoláshoz ugyanis több emberre van szükség. A nehéz gumitömlőket megerőltető mozgatni, áthelyezni.

[caption id="" align="alignright" width="128"] Az Andrássy úton is locsolnak
[/caption]A kertészeknek az úttest közepén lévő terelőszigetek jelentik a legnagyobb gondot. A tömlőkkel ezeket a legnehezebb megközelíteni. Habár korszerű szórófejekkel szerelték fel a csöveket, az öntözés nem egyenletes. A növények nem egyenlő részben jutnak az éltető nedűhöz. Az automata öntözőrendszerrel már más a helyzet. – A modern berendezések többségét az I. kerületben és  a belvárosban építettük ki – mondta Erdősné. Ezeknek is két fajtája van. Az egyik egy dróthálózat, amely körbeveszi a növényeket, a másik egy fölbe süllyesztett változat. Utóbbi szórófejei öntözéskor automatikusan előbújnak a talajból. A szerkezeteket úgy állítják be, hogy főleg az éjjeli órákban lépjenek működésbe. Ez akkor is így van, ha éppen szakad az eső. A Főkert készülékeinek többsége ugyanis nem érzékeli a párát. Miután nincs egy központi kapcsolójuk, esőben egyenként kell leállítani az összeset. Ez nem mindig sikerül, így némelyik a felhőkkel együtt öntözi az ágyásokat. Az út menti fákat és zöldsávokat lajtoskocsik locsolják. Kivéve az újonnan telepített fasoroknál, amelyeknél már beépített öntözőrendszer működik.

A kandeláberekre felszerelt virágtartók növényeit egy kisautó segítségével ápolják. A kertész egy emelhető kosár segítségével közelíti meg a virágokat. Egyes országokban ezeket is automaták locsolják. Budapesten az elektromos művek ehhez nem járult hozzá. Úgy vélik, veszélyes a vízzel teli csöveket a villanyoszlopokra felszerelni.

Kirúgják a szórófejeket

A Főkert számára a legnagyobb problémát nem az időjárás, hanem a rongálók jelentik. Az automata öntöző szórófejeit kirugdossák, így a kiömlő víz elárasztja a környéket. A kertészet munkatársai sokszor nem is tudják, hol a baj. Egyedül az Andrássy úti öntözőrendszerhez kapcsolódik központi számítógépes rendszer. Ez megmutatja, hogy éppen melyik szórófej működik. Jó lenne, ha az egész hálózatot ilyen program kapcsolná össze. Az automata rendszer javítására évi öt–hét milliót költenek. A gumitömlőkkel sem jobb a helyzet, ellopják őket. Néhány évvel ezelőtt még a helyszínen lehetett hagyni a csöveket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!