Hírek

2005.07.04. 00:00

Az aranyhal beváltotta ígéreteit

A száz leggazdagabb magyar egyike ma is keményen dolgozik, de a pihenésről sem mond le. Minden évben kiveszi a teljes szabadságát. Székely Péter, a Transelektro Csoport elnöke versenyképesebb, biztos jövővel rendelkező céget akar átadni az utódoknak néhány év múlva.

Horváth K. József

[caption id="" align="alignleft" width="301"] Az elnök büszkén tartja kézben egyik sikeres terméküket, az akkus troli makettjét. Rómában bevált, Budapesten a 76-os vonalán utazhatunk rajta. Fotó: Kallus György
[/caption]– Az ember fiatalon általában eltűnődik azon, ha kifogná a mesebeli aranyhalat, mit kívánna tőle cserébe az életéért. Ön is eltűnődött ezen hajdanán?
– Természetesen nekem is volt három kívánságom. Az első: olyan munkát szerettem volna végezni, amiben örömömet lelem, hogy ne kelljen csak kötelességszerűen dolgozni. A második kívánság a nyugodt családi háttér megteremtése volt, a harmadik pedig, hogy villamosmérnök legyek.
– A legtehetősebb magyarokat tartalmazó lista szerint ön ott van az első százban. Ezt csak úgy – mellékesen – elérte?
– Nem azt mondom, hogy szegény akartam maradni. De a meggazdagodás, mint életcél sohasem volt a legfontosabb kívánságaim között.
– Villamosmérnök akart lenni, de a villamosmérnöki kart sértődötten otthagyta. Hogy is van ez?
– A felvételi után azonnal egy leningrádi ösztöndíjat kaptam. Ezt azonban két év elteltével megvonták, mert nem értem el a négyes átlagot. Soha nem voltam kitűnő tanuló, az életet teljességében szerettem élni. Itthon a Műegyetem villamosmérnöki karán folytathattam a tanulást, de csak másodévesként. Egy évet ismertek csak el a kinti kettőből. Erre megsértődtem, és munka után néztem. Tudtam, hogy a villamosmérnöki kart estin el fogom végezni. De azt is, hogy nem akartam egész életemben a százezer beosztott villamosmérnök egyikeként, a szürkék hegedűseként dolgozni. Utazni, sok-sok különféle emberrel akartam a munka és a tanulás mellett találkozni. Ilyen előzmények után vettek föl a Transelektróhoz 1962 telén segédüzletkötőnek. Persze, itt a sor végére kerültem, de mégis más volt.

– Mint a cég irodavezetője, 1970-től öt évet Moszkvában töltött. Kinevezésének azonban volt egy különös feltétele.
– Maga a felkérés is váratlan volt, gyorsan kellett pótolni az elődömet. Kiküldetésbe azonban csak házas ember mehetett, én pedig akkor nem voltam nős. Az idő viszont sürgetett. Miután vasárnap igent mondtam a felkérésre, hétfőn megbeszéltük leendő feleségemmel, hogy összeházasodunk. Ez szerdán meg is történt, csütörtökön pedig elutaztunk.
– Bejött a házasság?
– Igen, 35 éve élünk boldog házasságban, és van két nagyfiunk. Egyik 30, a másik 29 éves. Azt mondják, a Rák és a Skorpió jól kijön egymással. Én, mint Rák, ezt megerősíthetem, bár a Skorpió olykor tényleg nagyot tud csípni.
– S mikor vált a cégnél a sor végi üzletkötőből tekintélyessé Székely Péter?
– Már Moszkvából nevet szerezve jöttem haza. Tíz évvel később, 1985-től – szintén öt évet – Indiában szolgáltam, kereskedelmi tanácsosként. A Külkereskedelmi Minisztérium azért kért kölcsön erre az időszakra, mert a nyolcvanas években mi kötöttük a legnagyobb üzletet Indiában. A három kazánberuházás értéke meghaladta a százmillió dollárt. Az öt kint töltött évem alatt a két ország külkereskedelmi forgalma megháromszorozódott.

– Amikor hazajött, éppen a privatizáció idejét éltük. Itt is sikeresen lépett. Mennyire volt biztos a dolgában?
– A Transelektro az árbevételének jelentős részét a külpiacokon realizálta a rendszerváltozás előtt is. Kivitele mindig több volt, mint a behozatala, dollárban mindig többet értékesített, mint rubelban. Mindezt az a felkészült szakembergárda érte el, amely a cég alapértékét jelentette és jelenti ma is. Bíztunk magunkban, egymásban és a támogatóinkban. Kádár Béla szakminisztertől, Martonyi Jánostól, akkor államtitkár volt, rengeteg biztatást és támogatást kaptunk. Vezetői kivásárlással és a munkavállalói részvényprogram alkalmazásával dolgozóinkat is tulajdonhoz juttattuk. Mára a cégcsoport ipari, energetikai, illetve ingatlanfejlesztő cégek együtteséből áll. Tulajdonosai a dolgozók és a menedzserek. Az én tulajdonrészem ötven százaléknál nagyobb.
– Hatvannégy évesen még mindig a munkára gondol, s nem a nyugdíjra, a pihenésre. Pedig megtehetné, hogy soha életében nem dolgozik többet…
– Az én vagyonom maga cég. A társaság nemcsak az én gyerekem, sokunké. A száz leggazdagabb magyar vagyona sem elsősorban készpénzben hever a bankban, hanem főképpen a vállalatokban, ingatlanokban testesül meg. Ettől függetlenül mondhatnám, hogy kész, vége. Adjunk el mindent, tegyünk pontot az ügy végére. De nem mondok ilyet. Azt szeretném, ha néhány év múlva egy fejlődő, még erősebb piaci pozíciókkal rendelkező céget adhatnék át az utódoknak.
– Ezek szerint az aranyhal beváltotta az ígéreteit?
– Teljes mértékben. S ezért nagyon hálás vagyok. Neki is, meg a sorsnak is, meg mindenkinek, aki ebben segített.

Székely Péter erősáramú villamosmérnök

Család: jól sikerült a második házassága. A két fia vélhetően az édesapa nyomdokaiba lép a cégnél. Vallja, nyugodt háttér nélkül nem érhette volna el a sikereket.

Hobbi: az utóbbi években megtanult búvárkodni és vitorlázni is. A tenisz is a kedvtelései közé tartozik. Bár az életben mindig kezdeményező, a pályán a szerválás nem az erőssége. Szeret ultizni és sakkozni.

Szabadidő: mostanában a Balaton a fő úti cél, ott lehet vitorlázni nagyokat. A tengeri vitorlázást egyelőre csak kóstolgatja, oda még újabb hajóvezetői engedélyt kell szerezni.

Autó: most Mercedesszel jár. Szívesen vezet, s a nagyobb sebességtől sem riad vissza. Mondja, aki az életben nagy sebességgel halad, vállalja a veszélyeket, az az autóvezetésben is így tesz.

Szakmai életút

Székely Péter (64) erősáramú villamosmérnök, felsőfokú képesítéssel rendelkező külkereskedő. Atomenergetikai tanulmányokat az USA-ban folytatott. Angolul, oroszul beszél. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének nemzetközi alelnöke. A Magyar Külgazdasági Szövetség alelnöke.

A sokrétű vállalatcsoport összetétele

A Transelektro Csoport Magyarországon az egyik legjelentősebb és legnagyobb ipari gyártási hagyománnyal rendelkező magyar tulajdonú vállalatcsoport, amely a hazai energetikai, villamos- és járműipari gyártás egyik meghatározó szereplője. A társaságban ipari tevékenységgel három vállalat, ingatlanfejlesztéssel egy cég foglalkozik. Az ipari vállalatok: a Ganz Transelektro Közlekedési Rt., a Ganz Transelektro Villamossági Rt. és a Transelektro Energetikai és Környezetvédelmi Rt., illetve leányvállalata, a Ganz Röck Rt. Foglalkoznak energiatermeléssel, -átvitellel, -elosztással, kötöttpályás járművek és azok elektronikájának gyártásával.

Hobbi: az utóbbi években megtanult búvárkodni és vitorlázni is. A tenisz is a kedvtelései közé tartozik. Bár az életben mindig kezdeményező, a pályán a szerválás nem az erőssége. Szeret ultizni és sakkozni.

Szabadidő: mostanában a Balaton a fő úti cél, ott lehet vitorlázni nagyokat. A tengeri vitorlázást egyelőre csak kóstolgatja, oda még újabb hajóvezetői engedélyt kell szerezni.

Autó: most Mercedesszel jár. Szívesen vezet, s a nagyobb sebességtől sem riad vissza. Mondja, aki az életben nagy sebességgel halad, vállalja a veszélyeket, az az autóvezetésben is így tesz. Szakmai életút Székely Péter (64) erősáramú villamosmérnök, felsőfokú képesítéssel rendelkező külkereskedő. Atomenergetikai tanulmányokat az USA-ban folytatott. Angolul, oroszul beszél. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének nemzetközi alelnöke. A Magyar Külgazdasági Szövetség alelnöke. A sokrétű vállalatcsoport összetétele A Transelektro Csoport Magyarországon az egyik legjelentősebb és legnagyobb ipari gyártási hagyománnyal rendelkező magyar tulajdonú vállalatcsoport, amely a hazai energetikai, villamos- és járműipari gyártás egyik meghatározó szereplője. A társaságban ipari tevékenységgel három vállalat, ingatlanfejlesztéssel egy cég foglalkozik. Az ipari vállalatok: a Ganz Transelektro Közlekedési Rt., a Ganz Transelektro Villamossági Rt. és a Transelektro Energetikai és Környezetvédelmi Rt., illetve leányvállalata, a Ganz Röck Rt. Foglalkoznak energiatermeléssel, -átvitellel, -elosztással, kötöttpályás járművek és azok elektronikájának gyártásával. Az elnök büszkén tartja kézben egyik sikeres terméküket, az akkus troli makettjét. Rómában bevált, Budapesten a 76-os vonalán utazhatunk rajta. Fotó: Kallus György -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!