Hírek

2005.07.20. 00:00

Alkalmazkodás vagy érdekérvényesítés

A Szerző a Századvég Alapítvány igazgatója

A Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett és Orbán Viktor által elfogadott találkozó egyetlen tényleges és fontos hozadéka a kormányzati politikák és a kormányzati filozófiák közötti különbségek megmutatkozása és minden korábbinál világosabb elkülönülése volt: a kormányfő által képviselt neoliberális, illetve az orbáni kevert, sok szempontból etatista gondolkodásmód. Minden felvetődő téma – adó, nyugdíj, szolgáltatások, árpolitika, otthonteremtés, privatizáció – sarkosan megmutatta a két vitapartner által vallott irányokból adódó különbségeket.

Míg a miniszterelnök neoliberális felfogása az állam folyamatos kivonulását és a versenyhelyzet adta környezet dominanciáját helyezte előtérbe, addig az ellenzék vezetőjének kormányzati felfogásában egy, az ideológiákon, gazdasági iskolákon átnyúló – a mindenkori helyzetnek leginkább megfelelő, az adott ország versenyhelyzetét és érdekérvényesítését leginkább segítő – döntéshozatali elképzelés körvonalazódott.

A két felfogás közötti döntő különbség az állam szerepének definíciójában rejlik. A neoliberális elképzelés az államot viszszavonja a gazdaság minden szegmenséből, ezáltal teljesen szabad teret biztosít – lényegében a korlátok és ellensúlyok megszüntetésével – annak szereplői számára. Ennél az elképzelésnél közép- és hosszú távon megvan a veszélye annak, hogy az állami beavatkozás és kontroll teljes megszűnésével a gazdasági szereplői monopolhelyzetbe kerülnek, amely által az állam már nem tudja betölteni egyik legfontosabb feladatát: az állampolgárok mindennapi életében fontos, sőt elkerülhetetlen szolgáltatások kontrollját.

Az orbáni kevert kormányzati filozófia az állam szerepének fenntartásával, illetve bizonyos területeken az állami befolyás érvényesítésével képzeli el a hatékony és versenyképes környezet kialakítását.

Célja, hogy az állam a lehető leghasznosabban tudja kamatoztatni állampolgárai számára befolyásolási képességét, de ehhez fenn kell tartania beleszólási lehetőségét az állampolgárok mindennapjait befolyásoló közszolgáltatások, illetve alapszolgáltatások területén. Ennek a fokozottabb állami beavatkozásnak, kompenzációnak a felmerülő többletkiadásait pedig csak egy közép- és hosszú távú koncepcióval rendelkező kormányzati politika tudja előteremteni.

A kérdés most már csak az, hogy az alkalmazkodás vagy az érdekérvényesítés a hatékony eszköz hazánk versenyhelyzetének javításához.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!