2005.06.22. 00:00
Ki kellett volna zárni a nyertest Törökbálinton
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) is vizsgálódik az Anna-hegyi közműépítés ügyében.
A KD megküldte határozatát, amelyben felszólítja az önkormányzatot, hogy a közbeszerzési eljárással kapcsolatos összes iratot adja át. Már nemcsak az ingatlantulajdonosok, hanem az ÁSZ is kifogásolja, hogy a nyertes ajánlatban szereplő 318 millió helyett 365 millió + áfáért kötöttek szerződést a Pest Megyei Víz- és Csatornamű Építő Kft.-vel (PVCS). A többletmunkával indokolt túllépésre törvénytelenül, közbeszerzési eljárás nélkül kerítettek sor. A Reggel beszámolt arról, hogy a PVCS a beruházás összköltségét kitevő 397 millió forintos napi kötbért vállalt. Az ÁSZ szerint ez kirívó tételnek számít, amire az önkormányzatnak magyarázatot kellett volna kérnie. Ezt vagy elmulasztotta, vagy nem vette figyelembe az indoklást, azonban a PVCS ajánlatát érvénytelennek kellett volna minősíteni. Információink szerint az önkormányzat nem kért indoklást. Szintén törvénysértő, hogy a PVCS ajánlatában szereplő 150 helyett 30 napos fizetési határidőre kötöttek szerződést. Az ÁSZ mindezekért arra kéri a KD-t, állapítsa meg a jogsértést és szabjon ki bírságot.