Hírek

2005.05.17. 06:30

Robbant a salak egy miskolci gyárban

Tegnap délután fél kettő előtt hét perccel nagy erejű robbanás történt a miskolci volt üveggyár területén, majd a környéken a szétrepülő parázstól több épület kigyulladt. A robbanásban senki sem sérült meg, két ház és három gazdasági épület azonban lángra kapott.

T. G.

Az érintett épületekből öt gázpalackot menekítettek ki az időközben helyszínre érkező lánglovagok. A szemtanúk szerint a robbanás a volt üveggyár kéményéből tört elő, a helyszínről izzó kődarabok repültek szét. Az izzó kövek nem egy helyütt az aszfaltba is beleégtek, és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem találtak el senkit. A detonációt még a távolabbi városrészekben is hallani lehetett, a térséget órákon keresztül sűrű fekete füst borította el.

A tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre – tudtuk meg a Miskolci Városi Tűzoltóság ügyeletesétől. A szakemberek hat kocsival, mintegy harmincfős személyzettel kezdték meg a lángban álló épületek oltását. Mint megtudtuk, a munkálatokat nehezítette, hogy a helyszínen nem volt megfelelő mennyiségű víz, így azt külön kocsin a közeli Tiszaújvárosból kellett a helyszínre szállítani. Bár a robbanás a gyárterületen történt, a tűzoltóság lapunkkal azt közölte, hogy semmilyen veszélyes vegyi anyag nem került a környezetbe.

Tóth Béla, a DAM 2004 Kft. diósgyőri kohászati cég ügyvezetője arról számolt be, hogy cégük gyártelepén valószínűleg salakrobbanás történt. Az ügyvezető úgy véli, a detonáció nem technológiai hiba következménye. Mint elmondta, a tárolónál elvégzett salakürítés rutinműveletnek számít, naponta legalább tíz-tizenkét alkalommal végzik el. Ebben az esetben az izzó salak vélhetően idegen anyaggal érintkezett, ez okozta a balesetet. Az 1300 fokosra hevült anyag több százméteres körzetben szóródott szét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!