2005.05.14. 08:38
Mi lesz, ha nyitva marad egész éjjelre az ajtó?
Nem kérdés, hosszú távon tépázhatja meg a kabinet maradék tekintélyét az érettségibotrány. A szerecsenmosdató kormányoldali megszólalók jobb híján az oktatási miniszter válságmenedzseri erényeit emelik ki, elfeledkeznek azonban arról, hogy válságot menedzselni csak ott lehet, ahol valóban válság van.
Magyar Bálint persze igyekszik kiköszörülni a csorbát, kérdés, meddig bírják ezt türelemmel az érintettek. Pártja sem javasolt a helyére senkit, amit érthetünk úgy, hogy Magyar az SZDSZ legerősebb jelöltje a posztra – nos, ez elég baj lenne –, de úgy is, hogy így tartják távol őt a pártpolitizálás sűrűjétől. Elvan a gyerek, ha játszik – korántsem mindegy persze, hogy mivel.
Az persze örvendetes, hogy időközben a nyomozók felgöngyölítik az ügy szálait: több egyetemistát már őrizetbe is vettek, ki is hallgattak. A kormányzat ugyanakkor igyekszik azt sugallni, az érettségibotrány egyszerű köztörvényes bűncselekmény, amelynek „mindössze” meg kell keresni a tetteseit. Csakhogy nem mindegy, milyen az áthágott biztonsági rendszer, és hogy eleve kódoltak voltak-e a hibák. És még a miniszter túl sincs a keserű poháron: hátra van a felvételi, melynek lehet, hogy az ismét kudarcot valló tárcavezető mellett újra csak az idén maturálók lesznek az igazi vesztesek.
A tétellopások kapcsán Magyar Bálint egyelőre úgy érzi, olyan ő, mint egy bolt tulajdonosa, akihez betörtek. Most már csak az a kérdés, éjszakára miért hagyta nyitva az ajtót?