2005.05.20. 00:00
Megásatták a bűnbánó maffiózó sírját
Civil ruhás kommandósok kísérték a vád tanúját a tárgyalóterembe, ahol tegnap megtiltotta dr. Fodor Endre bíró a fotósoknak és a tévéseknek, hogy felvételeket készítsenek. Így sem érezte azonban biztonságban magát a tanú, és arra kérte a bíróságot, hogy a vádlottakat is vezessék el. Erre végül nem került sor, majd az első szünetet követően egészen megváltozott, megnyílt az addig szorongó férfi. Az okát hiába is firtatta a bíróság.
A bűnbánó maffiózó – akivel vádalkut kötött az ügyészség – az életét tette kockára a tanúvallomás miatt. A jelenleg Pécsett élő, korábban már büntetett előéletű embert a vád másik „vádalkus” tanúja, a szerb Szlobodan Sztojanovics építette be a bűnszervezethez. Vallomása szerint eleinte kisebb megbízásokat kapott. Így például egy budapesti pénzváltó ötmillió forintos „lehúzásában” kellett volna részt vennie. Mivel az akció miatta meghiúsult – mondta –, ezért nehezteltek rá a szerbek. Egymilliót követeltek kárpótlásul.
Nem fizetett, ezért Csopak mellett egy kiserdőben megásatták vele a sírját. Megelőzően összeverték, és előkerült egy pisztoly is, amit a fejéhez nyomtak. Zokogott, könyörgött az életéért, mire kiderült, hogy csak „nevelési célzattal” ásatták vele a gödröt. „Nincs harag – tették hozzá – de kell tennie néhány szívességet.” Ezt követően már feltétlen engedelmességgel bírt a vádiratban szereplő bűnszervezet iránt. Vallomása szerint Radnai László és Mészáros Péter vádlott utasítására szervezték meg a szerbek a fegyvercsempészetet. A tanú feladata az volt, hogy Tompáról kocsival vigye a fegyvereket Csopakra, a bűnszervezet állítólagos főhadiszállására.
A tanút – állítása szerint - az elmúlt napokban is megfenyegették korábbi tettestársai. Egy pécsi vállalkozó pedig egy hete az elsőrendű vádlott nevében köszönt rá fenyegetően: „Radnai úr üdvözöl!”