Ha nincsenek újságírók, maradnak a miniszterek

Tegnap az egyik megye közigazgatási hivatalának hajnali összejöveteléről kitessékelték a helyi újság fotósát. Nem a csillagháborús program vagy az orosz katonai titkok leleplezése, nem egy újabb arab ország elleni támadás tervének ismertetése, még csak nem is a gyapjaslepke elleni harc elemeinek kidolgozása szerepelt napirenden. Puskák, ágyúk és bombázók helyett morcos hivatalnokok és szőke bombázók adtak át hétpecsétes dobozokba zárt történelemtételeket álmos iskolaigazgatóknak. Ez volt a nagy titok, amelyet nem örökíthetett meg a fényképezőgép lencséje. A hatalmas dobozokkal a lépcsőn lefelé ballagó direktorokat már szabadott fényképezni. Megengedték. Pontosabban: nem tiltották.
Ahogy egyre beljebb keveredünk a tételbotrány mind sűrűbb dzsungelébe, úgy válik valószínűvé, hogy megint – mint már annyiszor – az újságírók csinálják a cirkuszt. Ha nem teszik fel az internetre a feladványokat, ha nem készítenek leleplező riportot arról, hogy jószerével már a plázákban lehet tételeket vásárolni, ha a tévériporter nem csúsztatja a miniszter elé az írásbeli előtti estén a matematikapéldákat tartalmazó borítékot, akkor nincs botrány. Mert tanuljuk meg végre, botrány attól van, hogy tele az ország hülye újságírókkal. Ezért a legjobb, ha semmit nem mondunk nekik, egyiküket sem engedjük be oda, ahol történik valami. Akkor végre nyugodt lesz az ország. Botránymentes, boldog. A minisztereknek sem kell lemondaniuk.