Hírek

2005.05.18. 00:00

Életminőségben is az uniót kellene utánozni

M. Tóth Sándor

Egyre több településünkön születik meg a döntés, hogy EU-szabvány szerinti sírhelyeket alakítsanak ki. Az embernek repes a szíve. Lám-lám, csak-csak közeledünk ahhoz az Európához, amelynek egyébként minimum ezeregyszáz esztendeje a kellős közepén vagyunk. Viszont mégiscsak szép ez az araszolgatás. Nagy ugrás még nincs, de az apró lépések taktikája is célhoz vezethet. Lehet, hogy unokáink már látni fogják.
Nagyvárosainkban, példának okáért, már szinte minden játszóteret átszereltek uniós mintára. Viszont az, hogy már a nagy közösség megállapította szabvány szerint lehet meghalni – pontosabban végső nyughelyünket elfoglalni –, ez minden képzeletet felülmúl.
Nekem is van egy aggályom. Az elmúlást egyikünk sem kerülheti el. Viszont itt van az élet. Ezt nem lehetne kissé átfaragni uniós szabványra-mintára?
Amíg a legkisebb, illetve legnagyobb keresetek között ordító, mondhatni botrányos a különbség, amíg a magyar az ötödét sem keresi egy régi tagországinak, amíg az érdekvédelem szinte béna, addig miről beszélünk? Szóval: indokoltabb lenne  még a halál előtt kissé uniósítani a magyar életet. Biztos, hogy unokáink látni fogják?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!