Hírek

2005.05.11. 00:00

A ráckevei termálfürdő átépítése elkezdődött

Ötéves erőfeszítés után végre a ráckevei, 42 Celsius-fokos termálvíz hasznosítása is megoldódik. A város a szigetszentmiklósi székhelyű Hidraulika Kft.-vel megkötötte a strand fejlesztésére, üzemeltetésére vonatkozó szerződést.

Viktor Sándor

A cég júniusban megnyitja tizenkét hektár területen a strandot, mondta el lapunknak Stáhly István, Ráckeve főjegyzője. Addig rendbe teszi a három nyitott és az egy fedett medencét, valamin egy csúszdát is felállítanak. A részletes vázlatterv a megfelelő műszaki pontosítások után, június második felére készül el. A termál- és wellness-központ fejlesztésére a befektető öt év alatt 1,9 milliárd forintot fordít. Ennek keretében sor kerül a meglévő medencék felújítására, új szabadtéri és fedett medencék, csúszdák építésére, kemping kialakítására, sportpályák építésére. Az utolsó évben készül el a termál- és wellness-központ. Ehhez tartozik majd a további medencék mellett egy fitneszközpont, villapark, étterem, konferenciaterem és egy kisebb szálloda is. A tervek megvalósításával egy időben javasolják majd a víz gyógyvízzé minősítését – mondta el a Reggelnek a főjegyző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!