Hírek

2005.03.24. 07:58

Fischer izlandi állampolgár

Bobby Fischer izlandi állampolgárságot kapott. Az egykori sakkvilágbajnokot tavaly nyár óta Japánban tartják, így azonban megúszhatja, hogy a japánok kiadják az Egyesült Államoknak.

Schiller Zsolt

Az izlandi parlament jóváhagyta az állampolgárságot megítélő törvényt. Az izlandiak szerint Fischer ezt az 1972-ben Reykja-víkban aratott győzelmével érdemelte ki, amikor legyőzte a szovjet Borisz Szpasszkijt. Előtte 6-0-ra verte Larsent az elődöntőben, és 6-0-ra Tajmanovot a negyeddöntőben. Három évvel később elvesztette címét, pontosabban lemondott róla, mert nem volt hajlandó megvédeni azt a szovjet Anatolij Karpovval szemben.
Bobby Fischer soha nem a könnyebbik utat járta. Akkor sem, amikor az ENSZ-embargó ellenére Belgrádban asztalhoz ült Szpasszkijjal. Az amerikai hatóságok nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, amit azonnal foganatosítottak volna, ha beteszi a lábát az Egyesült Államokba. Fischer igyekezett kijátszani az elfogatóparancsot. Megpróbált az amerikai mellett más állampolgárságot is felvenni, így az adott ország jogrendje mögé bújni. Törekvése nem is volt teljesen reménytelen. Az FBI aktái szerint akár két országban is benyújthatott volna állampolgársági kérvényt. Papíron ugyanis egy Gerhard Fischer nevű német emigráns az apja, ám egyes források szerint a vér szerinti apa egy Paul Neményi nevű magyar zsidó kivándorló. Fischer kötődése az FBI-hoz nem újkeletű: már kommunista tevékenységgel vádolt anyját is megfigyelés alatt tartották.

Félzsidóként antiszemita

Bankrablással vádolták meg 1981. május 26-án, mert egy rendőr által adott személyleírás illett rá. A kihallgatáson nem volt hajlandó válaszolni

a kérdésekre. Majd könyvet írt Megkínoztak a pasadenai börtönben címmel. 1984-ben kérte az Encyclo-pedia Judaica szerkesztőit, hogy töröljék a nevét, pedig anyja zsidó, így a halachikus jog szerint ő is az. Ennek ellenére vad antiszemita, s tagadja a holokausztot is. II. János Pál pápát pedig antikrisztusnak tartja…

a kérdésekre. Majd könyvet írt Megkínoztak a pasadenai börtönben címmel. 1984-ben kérte az Encyclo-pedia Judaica szerkesztőit, hogy töröljék a nevét, pedig anyja zsidó, így a halachikus jog szerint ő is az. Ennek ellenére vad antiszemita, s tagadja a holokausztot is. II. János Pál pápát pedig antikrisztusnak tartja… -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!