2005.02.26. 00:00
Napokig nem beszélhet a pápa
Világszerte imádkoznak a katolikus hívek az egyházfő felépüléséért. A szentatyán csütörtökön gégemetszést hajtottak végre.
Telefonon értesítették a római Gemelli klinikát arról, hogy a beteg pápa bármikor megérkezhet. Az előzetes híradások csak arról szóltak, hogy kiújultak II. János Pál influenzás tünetei, ám néhány órával később gégemetszést hajtottak végre rajta. A beavatkozás harminc percig tartott. Állítólag nem kapcsolták lélegeztetőgépre, de oxigénmaszk alatt tartják.
A Vatikán jelentéktelennek állítja be az egyházfő betegségét, ám egészségi állapotát köztudottan a Parkinson-kór is súlyosbítja.
Pénteken a pápa már segítség nélkül reggelizett: joghurtot és hozzá kekszet evett, majd tejeskávét ivott. Navarro-Valls vatikáni szóvivő szerint II. János Pál pápa „rendben gyógyul”. Önállóan lélegzik, néhány napig azonban – a légzőszervek gyógyulásáig – nem szabad beszélnie.
A műtéti beavatkozás után ismét megkezdődtek a találgatások arról, hogy II. János Pál meddig tudja ellátni hivatalát. Bár az egyházfő legutóbbi kórházi kezelése után is azt hangoztatta, hogy tovább kívánja gyakorolni egyházfői tevékenységét, esetleges lemondása a Vatikánt is foglalkoztatja.
A szentatyán csütörtökön gégemetszést hajtottak végre.
Toronyi A. -->