Hírek

2004.12.13. 00:00

Terézvárosnak önálló rendőrkapitánysága lesz

Izing Antal

Lamperth Mónika belügyminiszter bejelentette: 2005. június 1-től Terézvárosnak önálló kapitánysága lesz. A Reggel megírta, hogy a kerület 1998-ban nyolcszázmillió forintért megvette a Szinyei Merse Pál utca 4. szám alatti házat, rendőrkapitányság számára.

Azonban negyvenkétezer terézvárosi ember hat éven át hiába várta, hogy ügyei intézése miatt ne kelljen a VII. kerületbe menni. Verók István polgármester megállapodott a belügyminisztériummal, hogy testület elé viszi: a kerület százmillió forinttal igyekszik támogatni a működés megkezdését. Értesülésünk szerint a belügyminiszter ígéretét még nem foglalták írásba. Verók megköszönte cikkünket, amelyben „résnyire nyitott kapukat” döngettünk.

Hírességek vendégségben

Vendégeinek fogadására a Hivatal 2004-ben mintegy 38 millió Ft-ot költött. Ez tartalmazza az ajándékokat, a büfé, az ebéd, a vacsora költségeit, valamint a külföldi delegációk vendéglátásával kapcsolatos egyéb kiadásokat. Ilyenek a szállás vagy a kulturális programok költségei. A japán császár, a spanyol trónörököspár, Raoul Wallenberg húga és Tony Curtis is ebből részesült.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!