Hírek

2004.12.31. 00:00

Kormányváltás félidőben

BAMA

Január
1. A minimálbér összege 53 ezer forintra emelkedett.
7. Kiderült, hogy a költségvetési hiány sokkal magasabb a tervezettnél. Medgyessy Péter miniszterelnök felmentette pénzügyminiszterét, László Csabát, és kezdeményezte Draskovics Tibor államtitkár kinevezését pénzügyminiszternek.

Február
16. Medgyessy Péter ország-értékelő beszédében javasolta, hogy csökkentsék 250 főre a parlamenti mandátumok számát. Kezdeményezte továbbá, hogy az államfőt közvetlenül a nép válassza meg, és az Európai Parlamentbe az ellenzéki és koalíciós pártok közösen állítsanak jelölteket.

Március
16. Bezárt a Monet és barátai képzőművészeti kiállítás.
30. Bécsből hazahozták Kulcsár Attilát, a Kereskedelmi és Hitelbank álbrókerét. A kiadatási szerződés szerint jogosulatlan pénzügyi tevékenységért nem vonható felelősségre. Ilyen bűncselekményt ugyanis az osztrák jog nem ismer.

Április
15. Budapesten, a Páva utcában megnyitották a vészkorszakot felidéző Holokauszt Emlékközpontot.
25. Aradon, a Román–magyar megbékélés terén felavatták a vértanúk újraállított emlékművét, Zala György alkotását. Az ün-nepségen több ezren vettek részt, románok és magyarok.

Május
1. Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz.
6. A parlament törvénymódosítással leváltotta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnökét, Szász Károlyt. 
24. Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy alkotmányellenes a gyűlöletbeszédről szóló törvény.

Június
13. Az ország megválasztotta európai uniós képviselőit.
A Fidesz-MPSZ 12, az MSZP 9, az SZDSZ 2, az MDF 1 mandátumot szerzett.
21. Az MDF belső ellenzéke létrehozta a Lakitelek Munkacsoportot. Kovács László távozását egyre hangosabban követelte az MSZP ifjabb korosztálya.

Július
2. Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke 320 ezer aláírással ellátott kérdőívet adott át az Országos Választási Bizottságnak.
Az ügydöntő népszavazási kezdeményezés a kettős állampolgárság bevezetését sürgette. A kormány a javaslat ellen, a jobboldal mellette érvelt.

Augusztus
25. Lemondásra kényszerí-tették Medgyessy Péter miniszterelnököt. Az MSZP  Gyurcsány Ferencet jelölte kormányfőnek. Négy nappal korábban Wekler Ferenc távozott a parlament alelnöki tisztéről. Kiderült: több százmillió forint hitelt vett fel, hogy szőlőültetvényt telepíthessen.

Szeptember
29. Miniszterelnöki esküt tett Gyurcsány Ferenc. Ugyanezen a napon az MDF megerősítette elnöki tisztében Dávid Ibolyát. Az Országgyűlés egyhangúlag elrendelte a kettős népszavazás megtartását. Salgó László országos rendőrfőkapitányt Bene Ferenc vezérőrnagy váltotta
a rendőrség élén.

Október
16. A szocialista párt mérleget vont. Távozott Kovács László elnök. Helyére Hiller István örökségvédelmi minisztert, a kormányfő közeli barátját választották meg. Hiller kongresszusi beszédében hangsúlyozta, hogy most vezetik először olyanok a szocialista pártot, akik 1956 után születtek.

November
8. Megszűnt, de újjá is alakult az MDF parlamenti frakciója. Kizárták a pártból Lezsák Sándort és Balogh Lászlót. Tiltakozásul többen kiléptek a képviselőcsoportból.
12. A Magyar Állandó Értekezlet kettős állampolgárságról szóló határozatát nem írta alá Hiller István, az MSZP és Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke.

December
5. Fiaskót szenvedett a kettős állampolgárságról kiírt népszavazás.
14. A világszövetség kezdeményezésére a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette a népszavazás eredményét. Ugyanaznap a parlament megszavazta a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítását.
20. Az Országgyűlés elfogadta a költségvetést.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!