Hírek

2004.10.28. 01:07

Országszerte betiltották a fűszerpaprika eladását

Mától tilos fűszerpaprikát árusítani a boltokban. A már megvásárolt paprikák közül csak azok fogyaszthatók, melyeknek szavatossági ideje jövő év április 15-e után jár le.

Hajnal László

A kormány szerdán azért döntött a paprika forgalmazásának tilalmáról, mert három fűszerforgalmazó cég, a Kalocsai Fűszerpaprika Rt., a Szegedi Fűszerpaprika Rt., valamint a Sü-kösdi Házi Pirospaprika Kft. termékeiben az aflatoxin gombaméreg mennyisége meghaladja a megengedett szintet. A Világgazdaság információi szerint a boltokban lévő őrleményekben a határérték nyolcvanszorosát is eléri a mérgező anyag. Ennek akkor lehetnének káros hatásai, ha valaki legalább fél kiló paprikát enne meg.
A gombafertőzött fűszerpaprika spanyol és brazil importból került az országba. A legnagyobb hazai feldolgozónál, a Kalocsai Fűszerpaprika Rt.-nél kétlik, hogy az importfűszer a megengedett határérték nyolcvanszorosával lenne fertőzött.
Ahogy Lakatos Lajos vezérigazgató lapunknak elmondta, a spanyol és brazil cégek több ezer tonna őrleményt szállítanak a nyugat-európai piacokra, s onnan még nem érkezett panasz – tudomása szerint.
Az itthon évente elfogyasztott ötezer tonna fűszerpaprikából kétezret a feldolgozóipar használ fel. Vida László, a pécsi Délhús Rt. termelési igazgatója elmondta, hogy a húskészítményekhez kizárólag ellenőrzött őrölt paprikát, fűszerkeverékeket használnak fel.
Magyarországon egyébként 8-10 ezer tonna fűszerpaprikát gyártanak évente, aminek 60 százalékát exportálják. Idén azért került be külföldi őrlemény is, mivel a tavalyi aszályos nyár miatt jóval kevesebb paprika termett. A magyar fűszerpaprika kilójáért négy eurót, vagyis ezer forintot is megadnak Nyugat-Európában. A spanyol vagy brazil paprikához ezzel szemben 600-700 forintért is hozzá lehet jutni. Magyar paprikából szinte bármennyit el lehetne adni az unióban – tette hozzá Lakatos Lajos. Ezt jelzi az is, hogy a kalocsai gyár évi 3 ezer tonnás termeléséből 2 ezer tonnát kint értékesítenek.

Színéről, illatáról, tapintásáról

Nemcsak a vendég, hanem a hal is megérzi, ha silány minőségű paprikát használunk a halászléfőzéshez – mondta Nagy Tibor, a mohácsi Halászcsárda vezetője. Találkozott már olyan fűszerrel is, amire azt mondták, hogy még a csöves paprika ládáját is beledarálták. Éppen ezért 23 éve kizárólag egy gyártótól, a kalocsaitól veszi meg az évi 200-250 kilogramm fűszerpaprikát a csárda.

A gyilkos aflatoxin

Az aflatoxin a legerősebb mérgek közé tartozik, rákkeltő hatásáról is ismert. Az aflatoxin meleg éghajlaton, 30 fok feletti hőmérsékleten, magas páratartalom mellett fordul elő.

Hungarikum a paprika is

Az élelmiszerek között hunga-rikum a kalocsai és szegedi fűszerpaprika őrleménye is. Utóbbiak világhírnevéhez páratlan ízük, aromájuk, valamint színezőképességük járul hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!