2004.10.27. 00:58
Magyarok közti ütésváltás
Továbbra is eltérő álláspontot képviselnek a romániai magyarság politikai vezetői a közelgő választásokon való részvétellel kapcsolatban.
Tőkés László Kolozsvárott közvetíteni próbált Markó Béla RMDSZ-elnök és Szász Jenő között. Utóbbi továbbra is olyan közös listát szeretne, amelyen a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelöltjei együtt szerepelnek. Az RMDSZ elnöke úgy véli, hogy az előválasztások során összeállt listákhoz már nem lehet hozzányúlni. Markó szerint az RMDSZ biztosan be fog jutni a parlamentbe, Tőkés viszont veszélyeztetettnek látja az erdélyi magyarság parlamenti képviseletét. A Királyhágó-melléki püspök megállapodott Markóval: két héten belül újabb egyeztető találkozót tartanak.
A bukaresti parlamentben 19 nemzeti közösség van jelen. A választási törvény a kisebbségekhez tartozó állampolgárok szervezeteiről beszél, ezeknek ad a választáson való részvételi jogot. Jogszabály írja elő, hogy ne illetéktelen személyek képviseljék a kisközösségeket a parlamentben.
Az illetékes intézmények megállapították, hogy az MPSZ által benyújtott listán számos esetben hamis vagy érvénytelen az aláírás, illetve az adat.
A névjegyzékben kiskorúak és elhalálozott személyek is szerepelnek. A központi választási iroda jelentését az RMDSZ nyilatkozata idézi. Eszerint Arad és Temes megyében a hamis aláírások számának levonása után a törvény által előírt háromszáz aláírás alá csökkent a lista. Ennek alapján döntöttek úgy az illetékesek, hogy törvénysértés történt, és az MPSZ nem indulhat a választásokon.