2004.10.26. 21:24
Lopás közben a pincében ölte meg a főbérlőjét
Különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt áll ma bíróság elé a romániai Tóth György (37).
A férfi főbérlőjét a Városháza légópincéjébe csalta és megölte. A városházi múmiát 2003. július 29-én munkások találták meg egy félreeső pincerészben a törmelékdarabok alatt. Az áldozaton „rendőrség” feliratú póló volt, így a nyomozók a Városháza biztonsági őreinél kezdték a vizsgálódást, ám valamennyit őrt életben találták. Az áldozat zsebében egy cég reklámöngyújtója volt. Kiderült, hogy az 51 éves férfi ennél a bizonyos cégnél dolgozott, ám 2002. október 25-én látták utoljára. A férfi lakásán az albérlőt, Tóth Györgyöt találták, aki a házbeliek szerint sorra adta el a főbérlő értékeit. Tóth azt állította, hogy vidékre utazott a férfi. Végül azonban bevallotta, hogy főbérlőjét lopni csalta le a pincébe, ahol összevesztek azon, hogy a kinézett csempét miként fogják kivinni az épületből. A főbérlő combon szúrta Tóthot, aki egy léccel szétverte a főbérlő fejét, majd öszszeszurkálta.