Hírek

2004.10.22. 06:28

Hiába a telefonos verseny, elmaradt az árzuhanás

A mobiltelefonos szolgáltatók által szított vetélkedés már a vezetékes szolgáltatókra is áterjedt. A legtöbb megyében két szolgáltató közül választhatunk, ezért érdemes tájékozódni az áraikról. Budapesten új szolgáltató jelent meg októberben.

Fehér Lajos

A UPC egyelőre csak Budapesten kínálja szolgáltatását, amelyet hamarosan az egész országra kiterjeszt. Ha az előfizető rendelkezik kábeltelevízióval, október 14-től ingyenesen csatlakozhat a rendszerhez. A fővárosban az idén elvben 300 ezer ügyfél veheti igénybe a UPC telefonszolgáltatását. A cég felmérése szerint a helyi hívások 20, a távhívások 30-40, a nemzetköziek pedig 68 százalékkal olcsóbbak, mint a Matáv ma érvényben lévő tarifái.

Az évek óta tartó, a Matáv egyeduralmát megtörő úgynevezett piacfelszabadítás eredményeként 2004. szeptember 15-től elvileg már arra is lehetőség van, hogy az ország bármely területéről bármelyik szolgáltató tarifáján kezdeményezzünk hívást. Ennek ellenére nem várható egyhamar a teljes szabadság, mivel a szolgáltatásokat csak tetemes költséggel lehet bevezetni. Ez főleg a kisebb szolgáltatók számára szab határokat – mondta lapunknak Szűcs László, a Monortel Rt. kommunikációs igazgatója. Területükön a Matáv már megjelent a helyi tarifánál olcsóbb árakkal.

A monori körzet szolgáltatója még nem tartja elképzelhetőnek, hogy másik területre tudjanak betörni. Igaz, már folynak erről a tárgyalások. Nekik a Matáv az elsődleges célpont.

Az előfizetők jelenleg is zajló elrablása leginkább a tarifákkal történik. Sok esetben azonban nehéz az árak összehasonlítása, a kapcsolási díjak torzítják az árakat. Nem terheli a kapcsolás a Hungarotel Rt. területén (Békéscsaba – lásd térképünket) telefonálók, illetve a UPC budapesti előfizetőinek zsebét. Legolcsóbban a monori területen lehet telefonálni, ezután következik az Emitel Baja környékén. Utóbbi körzetében elnapolták a versenyt. A Matáv azért nem tört be a piacra, mert részesedése van a helyi szolgáltatóban. A végtelenségig nem csökkenthető azonban az ár – véli Reznák Roxána, a Matáv marketingigazgatója. Szerinte a szolgáltatásokat ötletes csomagokba helyezve kell értékesíteni. Az Invitel marketing vezérigazgató-helyettesétől megtudtuk, hogy a kapcsolt csomagok fejlődésében bíznak, vagyis abban, hogy egy árért többféle szolgáltatást kínálnak. Ők is, csakúgy mint a Matáv, végső megoldásnak nem az öldöklő versenyt, hanem a mobiltelefon- és a vezetékes, internetes szolgáltatások egybeépítését tartják.

Hálózaton belül ingyenes

A UPC telefon-előfizetéssel a mobiltelefonoknál már megszokott kényelmi szolgáltatások is együtt járnak: hangposta, híváskijelzés, hívásátirányítás (például a mobilunkra, ha nem vagyunk otthon), híváskorlátozás, konferenciabeszélgetés. Nem kérnek kapcsolási díjat sem, ami máshol 5-6 Ft, a hálózaton belüli hívások pedig ingyenesek.

Az előfizetők magas számának következtében már két új szolgáltató gazdagítja a kínálatot Budapesten.

A Tele2 a Matáv hálózatát használja, és a távolsági hívások terén körözi le azt, míg a UPC a kábeltelevíziós rendszeren keresztül közvetíti a beszélgetéseket október eleje óta. Emiatt egyelőre csak a főváros tíz kerületben használható a kábeltévés telefon.

Ezek egyelőre a következők: I., II., IV., VII., VIII., XI., XIII., XIV., XVII., XXI.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!