interjú

2018.01.15. 10:53

A csabaiak munkájának elismerése a röplabda-akadémia felépítése

A napokban Békéscsabán járt Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabdaszövetség főtitkára, aki meg­tekintette a Békéscsaba–Maccabi­ Haifa CEV-kupa női mérkőzést, majd másnap a Békéscsabán megvalósuló­ Magyar Röplabda Akadémia­ ügyében tárgyalt a megyeszékhelyi klub elnökével, Baran Ádámmal.

Gajdács Pál

– Mit jelenthet a Magyar Röplabda Akadémia a sportágnak? – kérdeztük a főtitkárt.

– Óriási elismerés annak a munkának, amit Békéscsabán a helyi csapat az elmúlt években végzett. Látható, hogy ha a jó munkához jó tervek passzolnak, akkor a megvalósítást támogatni fogja a magyar kormány. Eredetileg a Modern Városok Programban valósult volna meg a fejlesztés, de ­végül más formában jöhet létre. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) önálló soron kapott erre felhatalmazást, viszont így a ­Magyar Röplabdaszövetségnek is be kellett kapcsolódnia a projektbe, vagyis a közel egy­milliárd-kilencszázmillió forintos támogatás a kedvezményezett szövetségen keresztül fog érkezni. Ezt az összeget mi fogjuk a cél megvalósítására lekötötten és kizárólag erre a célra a csabai klub rendelkezésére bocsátani, mind az infrastruktúra-fejlesztési, mind a működési elképzelések tekintetében. Mindez az első lépcsőfoka a projektnek, és valószínűleg a következő években folytatódni fog a támogatás kiegészítése is. Elindítható a műhelycsarnok építési projektje, amit nagyon igényel már a sportág nemcsak Békéscsabán, hanem az ország több pontján is.

Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabdaszövetség főtitkára. Fotó: I. Gy.

– A sport infrastrukturális fejlesztések sorrendjéről közösen határoznak a Békéscsabai RSE-vel?

– Mi azt a szerepet kaptuk és vállaltuk, hogy egyfajta közvetítőként felügyeljük ezt a támogatást, ami nem egy kis feladat. Óriási felelőssége van a szövetségnek, hiszen mi vagyunk az elszámolók a minisztérium felé. Nagyon bízunk azonban a csabai vezetésben, a klub körül munkálkodó szakértőkben. Tapasztalatukra, munkájukra, az alaposan kidolgozott terveikre fogunk alapozni, azokat nem fogjuk áthúzni, vagy abba belenyúlni. A Békéscsabai RSE elnökével pénteken az operatív részletekben elkezdtük az egyeztetést.

– Mit gondol, a Magyar Röp­labda Akadémiáról majdan kikerülő tehetségek mennyire segíthetik a sportágat? Nemcsak Békésből várnak ide akadémistákat, hanem szerte az országból, illetve a határon túli kitekintés is szóba került.

– Nagyon jó az alapgondolat. A város, illetve annak vonzáskörzete lehetőséget biztosít arra, hogy a környező országokból, illetve az ország más területéről is tehetséges fiatalokat lehessen ide integrálni. Eddig is nagyon sokat bizonyított a csabai csapat, amelyben fiatal tehetségek vannak a felnőttek körül. A körülmények további javítása segíteni fogja ezt a folyamatot, de az is fontos lehet, hogy mi nem egy versenyt szeretnénk kialakítani a különböző műhelyek között. Azt akarjuk, hogy mindenhol emelkedjen a színvonal, azt, hogy mindenhol jelenjenek meg hasonló akadémiák, fiúvonalon Kaposvár, Kazincbarcika vagy Kecskemét, a nőin Székesfehérvár is megfelelő képzőközpontokká válhatnak, így a gyerekeknek nem kell majd elmozdulniuk ahhoz, hogy jó képzést kapjanak. A térség elég nagy, vagyis ebben a fejlesztési területben is hatalmas potenciál van. Szeretnénk, ha a tehetséges játékosoknak a felvevőpiaca is adott lenne. Jó úton járunk, hiszen emelkedik a bajnokság színvonala. A szövetség is megpróbálja előtérbe helyezni, hogy ezeknek a tehetségeknek helyük legyen a bajnokságban, és a csapataink ne főként külföldi játékosokkal lépjenek pályára.

– Mikor nyithatja ki kapuit a Magyar Röplabda Akadémia?

– Az összeg várhatóan január végéig rendelkezésünkre fog állni, azonban az, hogy ebből a megvalósítás is megkezdődjön, nagyon sokat kell még egyeztetnünk nemcsak a Békéscsabával, hanem az egyéb közreműködő szervezetekkel is. Idén már látható eredmények várhatók, akár az infrastruktúra, akár a működési oldal tekintetében. Nagyon örülnék annak, ha nyáron egy alapkőletétellel elindulna a projekt.

Folytatják az előkészítő munkát

A főtitkárral folytatott megbeszélésről Baran Ádám, a Linamar BRSE elnöke nyilatkozott.

– Egyeztettünk az akadémia és az utánpótlás-válogatottak ­közötti együttműködésről. Tárgyaltunk Békéscsaba szerepéről, mint a magyar röplabdázás regionális központja, folytatjuk a szakmai előkészítő munkát. Jelenleg a projekt előkészítő fázisa tart, hiszen egy ilyen volumenű fejlesztés komoly előkészületeket igényel. Terveink szerint már idén lesznek kézzelfogható lépések, eredmények. Az első lépéseket már közel két éve megtettük, hiszen Kormos Mihály szakmai igazgató vezetésével nagy ívű szervezetfejlesztés zajlik az utánpótlásban, melynek eredményeként immár közel háromszáz gyerek röplabdázik. Ez szolgálja az alapokat. Ennek a további szakmai lépéseit­ kell megtennünk, amely eszközbeszerzésből és humánerőforrás-fejlesztésből áll, illetve a megfelelő infrastruktúrát is biztosítani szükséges. Legkésőbb 2019-ben már szeretnénk, hogy teljes intenzitással működjön a rendszer.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában