salakmotor

2018.10.21. 18:59

Magyar bajnok lett a gyulai Magosi Norbert

Vasárnap rendezték meg Nagyhalászban az országos bajnokság harmadik, záró fordulóját, amely egyben a szezonzáró verseny is volt hazánkban.

A második fordulóhoz hasonlóan a mezőnyben láthattuk a két lengyelt Jamrógot, valamint Burzát is, és a cseh Franc is emelte a verseny színvonalát. A viadal elején Magosi Norbert, a Gyulai Speedway Club versenyzője hat ponttal várta ezt az eseményt,és számára a tét a negyedik bajnoki címének megszerzése volt.

A hűvös időjárás nem zavarta a szurkolókat, sem a versenyzőket, így egy jó hangulatú versenyt láthatott a publikum.

A viadal elején remekül kezdett a gyulaiak fiatal salakosa, Benkő Roland, aki zsinórban három futamgyőzelmet aratott.Ekkor még úgy tűnt talán ledolgozható hat pontos hátránya Magosival szemben, ám a negyedik futamában a technika ördöge megviccelte. Ezt követően a kisdöntőben csak a harmadik helyen ért célba,és így nem sikerült a fináléba kerülés.

Magosi Norbert is győzelemmel kezdett, majd ezt követően a publikum egy igazi csemege futamot láthatott. A mezőny négy legerősebbje csapott össze egymással a hatodik futamban, ahol Benkő, Magosi, Burza, Jamróg lett a sorrend. Magosi ezt követően újra győzött, majd az utolsó alapszakaszbeli futamában a cseh Franctól kapott ki.

Az alapszakasz után a nyolc legjobb csatázhatott a döntőbe kerülésért, és itt már tényleg csak a legjobbak voltak. Három magyar Benkő, Kovács, Magosi, két lengyel, Burza és Jamróg, két ukrán Lysak és Melnychuk, valamit a cseh Franc. Az első futamból Burza és Magosi jutott a döntőbe, míg a másodikból Jamróg és Melnychuk.

A döntő futamban a mai nap négy legjobb pilótájára várt még négy kör, hogy eldöntsék ki nyeri az országos bajnokság utolsó fordulóját. Végül Jamróg nyert Magosi, Burza és Melnychuk előtt.

Magosi Norbert a viadalon megszerezte negyedik országos bajnoki címét 2011, 2014, 2015 után 2018-ban ismét hazánk bajnoka lett. Az idei ezüstérmes Benkő Roland lett, míg a bronzérmes Kovács Roland.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában