kick-box

2018.09.22. 20:46

Laurincz Boglárka és Mezei Nikolett egyéni világbajnok lett Jesolóban

A Jesolóban megrendezett Kadet és Junior Kick-box Világbajnokság pénteki és szombati napja döntő fontosságú volt a végleges elszámolás szempontjából, hiszen ekkor rendezték a döntőbe jutásért vívott mérkőzéseket és jó pár kategóriában a döntőket is.

Számos Békés megyei sportoló is küzdőtérre lépett, s ahogy már megszokhattuk, voltak meglepő eredmények. Kozmann Mónika bronzérmes lett, az osztrák Schmidl állította meg a döntőbe vezető úton. Így járt Laczó Tamás és Halász Enikő is, akik szintén harmadikok lettek. Egy világbajnokságon ez nem akármilyen teljesítmény.

A világbajnokság egyik meglepetésembere, Laurincz Péter legyőzte a négy között az olasz Bagarellot és a döntőbe jutott. Péter több, mint egy éves kihagyás után tért vissza és verekedte be magát a válogatottba, így teljesítménye nagy meglepetés. A döntőben a súlycsoport nagy esélyese, válogatott társa, Bálint Martin volt az ellenfél, aki legyőzte őt. Laurincz Péter teljesítménye így is kiváló, nem sokan tippeltek volna erre a világbajnokság előtt.

Flack Márk is döntőben küzdött a ringben a majd egy fejjel magasabb szerb ellenfelével. Knezic jól használta ki a hosszú végtagjaiból adódó előnyt, és Márk nem nagyon találta ennek ellenszerét. Edzője, Hricsovinyi Károly szerint ebbe hamar bele is törődött annak ellenére, hogy az első menetet talán még el is vitte. Tisztességesen helyt állva végül is a dobogó második fokára léphetett.

Mezei Nikolett nem a legjobb előjelekkel utazott a világbajnokságra, hiszen egy nemzetközi edzőtáborban szerzett sérülés még az indulást is kérdésessé tette. A balul sikerült light-contact szereplés után a kick-light-ban bizonyított a battonyaiak taekwon-do világbajnoka. Először a horvát Prpicet verte magabiztosan, majd betartva edzője, Rádai Roland instrukcióit a döntőben technikai K.O.-val nagy fölénnyel verte válogatott társát, Pallag Csengét és világbajnok lett. Megérdemelten szólt tiszteletére a magyar Himnusz.

Beküldött fotók

Pénteken még két megyei versenyző nyerte simán mérkőzését, mind Laurincz Boglárka, mind Szász Kristóf nagy fölénnyel verte amerikai illetve svájci ellenfelét. Ez pedig azt jelentette, hogy az utolsó, a szombati versenynapon még három megyei versenyző szállhatott harcba az egyéni világbajnoki címért.

A szombati napon Viczián Vivien döntőbe jutása nagy fegyvertény, hiszen első éves kadett 2 korosztályú. A lendület a döntőbe jutásig tartott, a fináléban az olasz Mirabello már „nagy falatnak” bizonyult. Ettől függetlenül az legyen a világ legnagyobb problémája, hogy valaki világbajnoki ezüstérmes lett!

Az, hogy a juniorok között döntőbe jutott Szász Kristófnak nem lesz könnyű dolga, azt sejtette Debreczeni Dezső edző és a szakmai stáb. A hórihorgas ír legény a selejtezőkben két mérkőzését is technikai K.O:-val nyerte, így nagy esélyesnek számított. Kristóf kezdte jobban a döntőt, fejrúgással, de az ír fordított. A mérkőzés a juniorok között megszokott villámgyors letámadásokat, és pontgazdagságot hozott, a 22:14 es eredmény mutatta, itt nem a védekezésen volt a hangsúly. Az ír versenyző megérdemelten nyert, de teljes elismerés illeti Szász Kristófot is.

Laurincz Boglárka azzal a tudattal állhatott ki a döntőre az orosz Nefedova ellen, hogy az igazán nagy riválisokat, az olasz és az amerikai versenyzőt már legyőzte. Ennek megfelelően, szépen, nyugodtan, végig vezetve nyerte a döntőt és lett világbajnok. Méltán mondhatta edzője, Debreczeni Dezső, hogy „Bogi beérett”, képes a mérkőzések közben is változtatni, önállóan dönteni. Vagyis nem „csak” egy világbajnoki cím, hanem egy ígéretes felnőtt versenyzői jövő képe is a hozadéka versenyzésének.

Az egyéni döntők után jöttek a csapat világbajnoki mérkőzések. Itt a kadett 1 (serdülő) korosztályú csapat az ír „B” és az amerikai csapat legyőzése után az britekkel döntőzött, és nyert. A csapatban kapott helyet és eredményesen szerepelt Pántya Réka, aki végig hasznos tagja volt a gárdának, s így egy csapat világbajnoki címmel lett gazdagabb.

A kadett 2 (ifjúsági) csapatra hosszú menetelés várt, hiszen 16 csapatból kellett elsőnek lenni, és ez sikerült. A görög, szlovén, olasz „B” együttes legyőzése után az olaszok első csapata ellen is nyertek. Ebben a csapatban a békéscsabai Laczó Tamás és Laurincz Péter kapott szerepet, s eredményesen vették ki részüket a szereplésből csapat világbajnoki címet szerezve.

A junioroknál az az érdekes helyzet alakult ki, hogy míg a magyarok első csapata az ötödik és nyolcadik hely közöttt végzett – soraiban Laurincz Boglárkával és Szász Kristóffal – addig a magyar kettes csapat a másik ágon a bronzéremig jutott.

Huszonegy együttes vágott neki a küzdelmeknek, és a magyar kettes csapat – a békéscsabai Magyar Istvánnal és Viczián Rolanddal a soraiban – legyőzte a szlovénokat, Mexikót, az amerikaiakat, s végül a görögök ütötték el a mieinket a döntőbe jutástól. Így csapat

világbajnoki bronzéremmel ért véget a világbajnokság.

A vébé utáni Békés megyei gyorsmérleg. Egyéniben két világbajnoki cím, négy ezüstérem, négy bronzérem. Csapatban pedig két arany és egy bronz. A Békés megyei kick-box sport képviselői emelt fővel jöhetnek haza, mert magyar válogatotthoz méltóan képviselték Hazánkat az idei világbajnokságon!

A Békés megyeiek eredményei. Point-fighting szabályrendszer. Kadett 1 korcsoport. Lányok. 28 kg a döntőbe jutásért: Kozmann Mónika–Anna Schmidl (Ausztria) 3:7. Kadet 2 kcs. Fiúk. 52 kg a döntőbe jutásért: Laurincz Péter–Edoardo Bagarello (Olaszország) 6:4. Döntő: Laurincz Péter–Bálint Martin (Magyarország) 2:9. 69 kg a döntőbe jutásért: Laczó Tamás–Gennaro Di Massa (Olaszország) 5:9.

Lányok: 42 kg döntő: Viczián Vivien–Federica Mirabello (Olaszország) 6:17.

Juniorok. Férfiak. 79 kg a döntőbe jutásért: Szász Kristóf–Philipp Siegrist (Svájc) 12:4. Döntő: Szász Kristóf–Conor Mc.Glinchey (Írország) 14:22. Nők. 60 kg a düntőbe jutásért: Laurincz Boglárka–Alyssa Dumlao (USA) 10:3. Döntő: Laurincz Boglárka–Daria Nefedova (Oroszország) 7:3.

Kick-light szabályrendszer. Juniorok. Nők 65 kg a döntőbe jutásért: Mezei Nikolett –Klara Prpic (Horvátország) 3:0. Döntő: Mezei Nikolett–Pallag Csenge (Magyarország) 3:0. 70 kg a döntőbe jutásért: Halász Enikő–Beatrice Casasco (Olaszország) 0:3.

K-1 szabályrendszer. Juniorok. Férfiak. 75 kg döntő: Flack Márk–Nemanja Knezic (Szerbia) 0:3.

Csapat point-fighting világbajnokság. Kadett 1 kcs. (serdülő) csapat: 1. Magyarország (a csapat tagja Pántya Réka). Eredményeik. Magyarország–Írország 17:5. Magyarország–USA 14:13. Döntő: Magyarország–Nagy-Britannia 10:8.

Kadet 2 kcs. (ifjúsági) csapat: 1. Magyarország (a csapat tagjai Laczó Tamás és Laurincz Péter). Eredményeik. Magyarország–Görögország 20:9. Magyarország–Szlovénia 24:13. Magyarország–Olaszország II. 12:8. Magyarország–Olaszország I. 14:10.

Junior csapat: 1. Amerikai Egyesült Államok, 3. Magyarország II. (a csapat tagjai Magyar István és Viczián Roland). Eredményeik. Magyarország II.–Szlovénia 29:24.

Magyarország II.–Mexikó 19:14. Magyarország II.– USA 24:10. Magyarország II.– Görögország 19:27.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában