Labdarúgás

2018.05.21. 15:38

Békéscsaba is csatlakozott a Futball Éjszakája programjaihoz

Molnár Balázs, az Előre 1912 marketing és kommunikációs munkatársa köszöntötte a megjelenteket, a szeptember 7-én, pénteken tartandó Futball Éjszakája elnevezésű rendezvény sajtótájékoztatóján. A kezdeményezéshez a Békéscsaba 1912 Előre SE is csatlakozott, több mint húsz NB I-es NB II-es egyesület mellett.

Nemcsák Károly színművész, a magyar színészválogatott vezetője elmondta, a Színházak— és a Múzeumok Éjszakája program mintájára tervezték az új eseményt. Céljuk, hogy az érdeklődők országszerte különböző foglalkozásokon vegyenek részt, betekintést nyerjenek a stadionokba, a klubok működésébe, találkozhatnak a helyi csapatok labdarúgóival, és együtt tréningezhetnek velük.

Borsi Dávid, aktív futsal játékos, a szervező bizottság tagja kiemelte: a futball népszerűsítése a a legfőbb céljuk, szeretnék minél több emberhez közel vinni a labdarúgást.

Kozma János, az Előre Futball Zrt. igazgatóságnak elnöke elmondta: a lila-fehérek szinte az elsők között csatlakoztak a kezdeményezéshez, azért, hogy erősítsék a kapcsolatot a szurkolókkal.

— Nekünk minden olyan rendezvény, amely erősíti a kapcsolatot a szurkolókkal, a nézőkkel, az pozitív. Ezért is gondoltunk arra, hogy közvetlenül találkozzunk a szurkolókkal, megmutatjuk nekik, hogy milyen az új lelátó, amely várhatóan akkorra készül el, és itt asz aulában egy kiállítást is lehetne szervezni – hangsúlyozta Kozma János, aki még hozzátette: remélik, hogy az eseménnyel tovább népszerűsítik a labdarúgást, és még több fiatalt tudnak majd az akadémián foglalkoztatni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában