erősember-verseny

2018.04.24. 15:29

Bejutott a legerősebbek közé a csárdaszállási Kónya Gergő

Az idei év első erősember-versenyét, a Kelet-, illetve a Nyugat-Magyarország Legerősebb Embere Versenyt rendezték a múlt hétvégén Veresegyházon. A megmérettetésnek különleges környezet, a Medveotthon szolgált helyszínül.

P. G.

A csárdaszállási Kónya Gergő természetesen a kelet-magyarországi mezőnyben állt rajthoz, hogy megküzdjön a továbbjutásért. A kihívás tétje ugyanis nem volt más, mint az országos bajnoki döntőbe jutás. A finálét május 1-jén, Székesfehérváron tartják majd.

A veresegyházi versenyen öt gyakorlatban mérték össze erejüket a sportemberek. Vegyes nyomásban egy-egy rönköt és óriás egykezes súlyzót kellett felváltva kinyomni egy perc alatt. A második kihívásban száztíz, százhúsz és száznegyven kilogramm tömegű bödönöket kellett hét méterre elcipelni.

Ezt követte az izlandi kereszt cipelése, amelyben egy száztizenöt kilós keresztet vittek el minél gyorsabban harminc méter távolságra. A negyedik versenyszámban egy négyszázötven kilogrammot nyomó gumit kellett háromszor megforgatni, majd a felhúzás következett. Utóbbit választható kétszázötven, kétszázhetvenöt vagy háromszáz kilós súllyal hajtották végre a résztvevők.

A versengés végig nagyon szoros volt, Kónya Gergőnek így sikerült felállnia a dobogóra, és elnyernie a Kelet-Magyarország harmadik legerősebb embere címet. Amint a keleti és a nyugati oldal is befejezte a versenyzést, megszületett az összetett eredmény. Kónya Gergő a teljes hazai mezőnyt tekintve a hatodik helyen végzett, amivel bekerült az országos fináléba, ahová innen a legjobb nyolc induló jutott be.

Kónya Gergő lapunknak elmondta, május 1-ig már nem sok idő van, amit igyekszik pihenéssel és regenerálódással tölteni.

– Megpróbálok százszázalékos formával érkezni a versenyre és a lehető legjobb helyen végezni az országos megmérettetésen – árulta el érdeklődésünkre a csárdaszállási sportember.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában