Vívás

2018.06.22. 14:43

Apáti Bálint először került be a nyolc közé

Minden idők legnépesebb mezőnye gyűlt össze a balatonfüredi Olimpici versenysorozat záró állomásán, az országos bajnokságon. Nyolcszázhárom egyéni induló és 145 csapat, elmondható, hogy a magyar párbajtőrvívásnak van jövője.

G.P.

A békéscsabai versenyzők is kivették részüket a sikerekből. Apáti Bálint a gyerek fiúk (129 induló) mezőnyében életében először – s a legjobbkor – verekedte be magát a nyolcas döntőbe. Itt ugyan vereséget szenvedett, mégpedig a nála két fejjel magasabb Börcsök Koppánytól (Fless), de 5. helyezésére büszke lehet. Dicséret illeti ugyanebben a számban Krnács Tamást is, aki 12. lett.

Oláh Lilit saját korosztályában, a gyerek lány (105 induló) párbajtőrben várták a nyolcas döntőbe, de ezen a versenyen nem volt szerencséje. Viszont az egy évvel idősebbek között, 112 indulóból a remek 8. hellyel vigasztalódott. Bencsik Anna ugyanitt 18. lett.

A csapatversenyek során az Alföld Vívó Akadémia újonc lánycsapata (Bencsik Anna, Hricz Lilla, Oláh Lili, Nagy Anna) 5., gyerek lány csapatuk (Oláh Lili, Dékány Viktória, Petri Regina) 6. lett.

Igazán nem panaszkodhat a Kondorosi Vívó SE szakmai vezetése, hiszen a szépen fejlődő Tusjak Adrián révén bajnoki arannyal büszkélkedhetnek. Pusztai Péter tanítványa a serdülőknél 106 induló között jutott el az elődöntőbe, ahol Fekete Ádámot (Balaton VE) két tussal verte és a döntőben nem kímélte a vasasos Semerédy Pétert sem, akit 15:12-re múlt felül. Ugyanitt Paulik Tamás 28. lett. Csapatban a Paulik Tamás, Tusjak Adrián, Barabás László trió 6. lett. Az újoncoknál (124 induló) Paulik Tamás a 16 közé jutásért esett ki, 18. lett. A kondorosiak Tuska Tibor, Tusjak Dominik, Paulik Tamás alkotta együttese a 6. helyen végzett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában