megyei III. osztály

2018.10.21. 19:15

A Mezőhegyes nyerte a rangadót

Ötöt rúgott a Kardosnak a Köröstarcsa az Északi csoport főmérkőzésén.

Gerlai SE–Méhkeréki SE 0–2 (0–0)

Labdarúgás Megyei III. osztályú bajnoki mérkőzés. Északi csoport. Gerla, 50 néző. V.: Nagy Z. G.: Patkás, Rácz Cs. Jó: az egész csapat, ill. az egész csapat.

Kiss Gábor: – Remek meccset játszottunk a Méhkerékkel, és az egy pontot megérdemeltünk volna. Sajnos nem csak tizenegy ellenfelünk volt, a kapusunk kezéből is ki lehetett rúgni a labdát, ami gólt eredményezett.

Ruzsa Tamás, a Méhkerék technikai vezetője: – Nem kezdődött könnyen a mérkőzés, de a nehéz körülmények ellenére is sikerült megérdemelt győzelmet aratni. Hálásak vagyunk a bennünket elkísérő szurkolóinknak.

Kötegyáni FC–Kamuti SK 2–0 (1–0)

Kötegyán, 50 néző. V.: Fűri. Kiállítva: Berke (Kötegyán, második sárga lap után) az 54. percben. G.: Papp O., Erdei. Jó: Farkas, Martyin, Erdei, ill Knapp.

Balogh Csaba: – Jó mérkőzésen, megérdemelt győzelmet arattunk. Ha berúgjuk a helyzeteinket, a győzelmünk nagyobb arányú is lehetett. Sok boldogságot kívánunk játékosunknak, Diószegi Imrének házasságkötése alkalmából.

Szűcs Mátyás, a Kamut elnöke: – A mai mérkőzést a kolbászfesztivál miatt is buktuk el. B. Cs.

Köröstarcsai KSK–Kardos-Örménykút KSK 5-2 (2-1)

Köröstarcsa, 50 néző. V.: Steigler. G.: Gyebnár 2, Tóth I., Zsiga, Kántor L., ill. Tusjak, Szebegyinszki. Jó: Zsiga, Kántor L., Keresztesi, Gyebnár, Mészáros, ill. Jurák, Gulyás, Tusjak.

Bokorné Kerekes Zsuzsanna, a Köröstarcsa szakosztályvezetője: – Ma megmutattuk, hogy ha nem sajnáltatjuk magunkat, és nagyon akarjuk, el tudjuk érni, amit akarunk. Büszke vagyok minden játékosomra, hogy szívvel és akarattal futballozott.

Galát Pál: – Megérdemelt hazai győzelem, de a gólarányt túlzottnak tartom. Az ezer sebből vérző csapatomnak ennyire tellett. ma. K. Zs.

A Dévaványai SE II.–Atletico Békéscsaba mérkőzés elmaradt, mert a vendégek nem álltak ki. A csabai együttes visszalépett a bajnokságtól.

Mezőhegyesi SE II.-Medgyesbodzás-Gábortelepi SE 3-0 (1-0)

Déli csoport. Mezőhegyes, 50 néző. V.: Sándor G. G.: Faragó, Szlovák, Lugasi M. Jó: Czene, Papp B., Papp M., Szügyi, Péli, ill. Deák, Boris, Poharelec.

Mákos Árpád: – Az osztály színvonalát meghaladó mérkőzésen egy harcos Medgyesbodzás ellen sikerült begyűjteni a három pontot.

Mazán Zoltán: – Sajnos tudtuk, hogy ez lesz a forgatókönyv. Csapatunk megtett mindent, hogy megőrizze veretlenségét, de ma egy jobb gárdával találkozott, így esélyünk sem volt a pontszerzésre. Perlaki János

Békéssámsoni SK-OMTK-Rákóczi 2-3 (2-2)

Békéssámson, 100 néző. V.: Bozó. Kiállítva: Abonyi A. (Békéssámson, megsértette a játékvezetőt) a 91., ill. Kasza (OMTK-Rákóczi, második sárga lap után) a 86. percben. G.: Abonyi A. (11-esből) Laduver, ill. Kasza, Dudás (11-esből), Bogár. Jó: Laduver, Moszheim, Kerekes M., ill. Tóth K., Bogár, Fejes, Dudás.

Kerekes György, a Békéssámson elnöke: – A játékvezetők nem álltak a helyzet magaslatán, de azért ennyi helyzetből simán meg kellett volna nyerni a mérkőzést.

Elekes Károly: – Vidéki hangulatot idéző foci, de egy már megnyert meccsen majdnem sikerült alulmaradnunk. K. Gy.

Végegyházi SE-Dombegyház NSE 2-2 (1-0)

Végegyháza, 100 néző. V.: László I. G.: Hegedűs B. 2, ill. Varga I., Saitz G. Jó: Hegedűs B., Racs, Földi Sz,, Németh Sz, Varga P, ill. az egész csapat.

Kintner János: – Rengeteg helyzetet hagytunk ki, így is a győzelem lett volna a reális eredmény, azonban két remekül eltalált lövéssel pontot mentettek a sportszerű vendégek. Jó játékvezetés és asszisztálás.

Nemczov Róber: – Kettő-nulla után egy igazi csapatmunka után feltudtunk állni, elismerésem a fiúknak a hozzáállásukért.

Nagybánhegyesi RSE-Kaszaper FC 1-2 (1-2)

Nagybánhegyes, 50 néző. V.: Hajdú D. G.: Pónya (öngól), ill. Szabó G., Furák. Jó: Tomka, Forgó, Jegyinák, Papp, ill. Karkus, Kerekes, Furák.

Sramkó László: – Izgalmas párharcban, kiegyenlített mérkőzésen sajnos alulmaradtunk. Látszik a fejlődés a csapatunkon, elismerésem a játékosainknak és az ellenfélnek.

Sipos Károly: – Küzdelmes mérkőzésen szereztük meg a jelen helyzetben számunkra értékes három pontot. K. I.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában