Gyermekfoci

2025.07.04. 12:23

Senkit sem kellett elringatni a Berényi Nyári Focitábor lakói közül

A Berényi Gyermek FC idén is meghirdette nyári napközis focitáborát az 5-13 éves gyermekek részére. Jelentkeztek is szép számmal, pontosan negyvenen, kicsik és nagyobbak.

A fárasztó tanév és fociszezon végén egy mindig nagyon várt öt nap a mezőberényi kis focisták körében a 2001-ben alapított Berényi Gyermek FC focitábora, melyben öt napon keresztül, a szervezők által gondosan összeállított program alapján töltik el a vakáció első hetét. 

Berényi Gyermek FC
Négy csapatra való gyermek a Berényi Gyermek FC nyári focitáborában. Fotó: Berényi Gyermek FC

Nemcsak a pályán, a strandon is fociztak a Berényi Gyermek FC nyári táborában

A sulira (legkisebbek esetében az ovira) rá lehet unni, de a focira nem, bár tegyük hozzá rögtön, a táborban nem a megszokott formában és keretek között zajlanak, zajlottak az edzések. 

– Minden reggel nyolc órakor a pályán kezdünk, délelőtt edzünk is egy jót, de kicsit talán lazább formában – próbált betekintést adni a mezőberényi nyári focitábor életébe Benyovszki Róbert edző, aki természetesen „elhozta” U9-es tanítványait is. – Kicsit több időnk jut olyan dolgokra, amire a hétköznapokban nemigen, a mozgáskoordináció gyakorlására, vagy éppen a faljátékra, utóbbit az U9-ből „kiöregedő” gyerekeknél az U11-ben már alkalmaznak. Persze rendezünk hetes rúgó, vagy felsőléc rúgó versenyeket is, ahol kisebb motivációs ajándékokkal, csokival, vagy focis kártya csomaggal jutalmaztuk a gyerekeket.

A délután általában a Kálmán fürdőben találta a gyerekeket, akik a hét folyamán már nagyon készültek a pénteki táborzáró strandfoci vándorkupára, ahol – mint a nagy tornákon általában – nem babra megy a játék, kupát és egyéb díjakat osztanak majd ki. 

Idén sem maradhatott el a már hagyományosnak tekinthető lovastanya látogatás, és persze a mindennapos strandolás, úszás sem. 

– A tábor végére mindig összekovácsolódik a kis csapat. Mindenkinek nagyon tetszik a tábor, végig jó volt a hangulat. A szülők arról számoltak be, hogy este senkit sem kellett elringatni, sikerült mindenkinek alaposan elfáradni. Biztos vagyok benne, hogy ahogy az ideire, úgy a jövő évire is sokan visszatérnek majd hozzánk – mondta a fiatal szakember.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában