2025.06.18. 15:45
A lengyel élvonalban irányíthat a békéscsabai nevelésű röplabdázó
A magyar női röplabda válogatott feladója úgy érzi, újabb szintet léphet a pályafutásában azzal, hogy a lengyel bajnokságban legutóbb ötödik MOYA Radomka Radom csapatába szerződött.
A 25 éves békéscsabai nevelésű magyar válogatott Petrenkó Brigitta az MTI-nek nyilatkozott.

Fotó: Nemzeti Sport/Koncz Márton
A magyar válogatott irányítója megmutatná, hogy lengyel csapatot is tud irányítani
– Erre a nyárra az volt a célom, hogy a svájci bajnoksághoz képest előre tudjak lépni, azt gondolom, ez sikerült. Szeretném megmutatni, hogy a lengyel élvonalban is képes vagyok irányítani egy csapatot – mondta az MTI érdeklődésére a Békéscsabai RSE-től 2018-ban eligazoló játékos.
Edzője a Jakub Gluszak a korábbi magyar szövetségi kapitány, illetve a Vasas Óbuda egykori lengyel vezetőedzője lesz, akivel bár még nem dolgozott együtt, sok jót hallott róla.
Petrenkó Brigitta új lengyel csapata, a Radom az előző idényben a Lengyel Kupában harmadik, az Európa legjobb bajnokságai közé tartozó élvonalban ötödik, a CEV Kupában pedig negyeddöntős volt, ott a magyar bajnok Vasas Óbudával szemben búcsúzott. Petrenkó elmondása szerint a következő idényre csapatszinten kitűzött célokat majd csak a felkészülés augusztusi kezdetekor határozzák meg.
Békéscsabán kívül csak Jászberényben játszott Magyarországon
Petrenkó Brigitta a kezdeti békéscsabai évek után itthon a Jászberényben játszott, majd az Egyesült Államok egyetemi bajnokságában a Coastal Carolina és a Louisville röplabdázója volt. A legutóbbi idényt a svájci VC Kanti Schaffhausennél töltötte, amellyel bajnoki ezüstérmet szerzett, az elmúlt hetekben pedig a magyar nemzeti csapat tagjaként négyes döntőbe jutott az Arany Európa-ligában.