Labdarúgás - Vármegyei II. osztály

2025.06.19. 06:58

Remek tavaszt zártak az elekiek

Minden előzetes várakozást felülmúlt a Nagy Gergely vezette határvárosi labdarúgócsapat szereplése. Az elekiek a vármegyei II. osztályú bajnokság alapszakaszát 4. helyen zárták, és annyi pontot vittek magukkal, hogy a hatodik pozícióból kezdhették a felsőházi rájátszást. Innen sikerült izgalmas finisben megszerezniük a bronzérmet.

Az eleki játékos-edzőt, Nagy Gergelyt az év áttekintése mellett arról kérdeztük, hogy miként értékelték mindezt.

eleki; labdarúgás; Battonya
Kollát Róbert téli érkezése sokat javított az eleki együttes tartásán. Fotó: Kiss Zoltán

– Télvíz idején, amikor még a felsőházi rájátszásban sem lehettek biztosak, gondolták volna, hogy ilyen magasra felkapaszkodhat a csapat?
– Természetesen szerettünk volna előrébb lépni minden téren. A bajnokság elején a felsőházat tűztük ki elsődleges célként, nagyon boldogok voltunk, hogy sikerült megvalósítanunk. Mindez hitet és további erőt adott a folytatáshoz. Az öltözőben úgy értékeltük, hogy nem elérhetetlen a dobogós helyezés sem, de ennek érdekében még keményebb munkára volt szükségünk, még több munkát kellett beletenni a hétköznapokba. Úgy gondolom, nagyon jó tavaszt produkáltunk egy sikeres felkészülés után, így nem érdemtelenül szereztük meg a bronzérmet. Sokáig a saját kezünkben volt a sorsunk, akár kevesebb izgalommal is elérhettük volna a dobogót. Végül erre az utolsó fordulóig kellett várnunk az elhullajtott pontok miatt, ami így még értékesebb számunkra, mivel itt már nem csak rajtunk múlt a sorsunk. Végtelenül büszke vagyok a srácokra és mindenkinek hálás köszönet, aki valamilyen formában hozzásegítette a csapatot ennek a nagyszerű eredménynek az eléréséhez.

– Összesen 28 bajnoki-, valamint 4 kupamérkőzést tartogatott az év. Melyek voltak a legemlékezetesebbek közülük?
–  A szezonban több pozitív élményünk is akadt, de ha ki kell emelnem egyet, akkor a Nagyszénás elleni kupamérkőzésünket említeném, ahol remek játékkal és az osztálykülönbséget is eltüntetve, igazi csapatmunkával sikerült megszereznünk a továbbjutást. Valamint a Magyarbánhegyes elleni utolsó fordulóban elért győzelmünk, ahol igazi élményszámba menő gólokat szereztünk nagyszerű és meggyőző teljesítménnyel és minden bejött. A legkellemetlenebb emlék is a kupához fűződik. A Mezőberény elleni hazai meccsen sok néző előtt játszottunk egy nagyon jó első félidőt, ám azután érthetetlenül összeomlott a csapat. Ez meg is határozta a teljesítményünket a következő mérkőzéseken.

– Milyen volt a pontvadászat szakmailag?
– A Mezőmegyer abszolút favoritként nyerte a bajnokságot. Ebben az osztályban kiemelkedő képességű játékosok alkotják a keretét, amit a pályán is bizonyítottak a szezonban, így teljesen megérdemelten lettek aranyérmesek. A tabella sosem hazudik, ezért nem véletlen volt mögöttük ilyen szoros a verseny. Teljesen kiegyenlített volt a mezőny, bárki le tudott győzni bárit, sok esetben a napi forma döntött a mérkőzéseken.

– Meddig tart a pihenő, mik a felkészülés ismérvei?
– A tervek szerint július második hetében kezdjük majd a munkát, heti három edzéssel, illetve egy tesztmérkőzéssel. Mindenképpen szeretnénk igazolni, hiszen egyaránt lesznek távozók és akik felhagynak a játékkal. Utóbbiak hiánya emberileg és labdarúgóként is nagy veszteség a csapatnak és a remek közösségünknek. Az edzőmeccsek lekötése folyamatban van, de biztosan játszunk majd a Kondorossal, a Sarkaddal és a Grosics U17-es alakulatával.

Az eleki házi góllövőlista

  • 12 gólos: Oszlács Márton Dániel (alapszakasz 8+rájátszás 4)
  • 9 gólos: Juhász Imre (0+9)
  • 8 gólos: Nagy Ede (7+1)
  • 7 gólos: Kacsala Norbert (5+2)
  • 6 gólos: Rostás Benjámin (6+0)
  • 5 gólos: Jepure Bence (2+3), Kasznár Márk (5+0), Kollát Róbert (1+4)
  • 3 gólos: Kovács Zsolt Krisztián (2+1), Puporka Róbert Elemér (3+0)
  • 2 gólos: Horváth Róbert (2+0), Nagy Árpád (2+0), Tamás Gergely (1+1)
  • 1 gólos: Budai Dominik Béla (1+0), Gálea Gábor (1+0), Győrfi Sándor (0+1), Kászián Olivér (1+0)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában