Ónodi Heni egykori csapattársa hálás a sok segítségért – podcasttal

Balog Ildikó nagy elszántsággal vágott bele a munkába, mint elmondta, szeretné, ha a nagy múltú csabai tornászműhely visszakerülne az országban a korábbi, őt megillető helyre. 

Balog Ildikó edzősködéssel kezdte meg a munkát Békéscsabán

– Mikor és ki kereste meg először a klubtól?
– Kint éltem Angliában huszonöt évig, de minden nyáron itthon voltam és mindig bementem a Kórház utcai terembe. Tavaly nyáron az elődöm, Fóri Márta jelezte, hogy a közeljövőben szeretne nyugdíjba menni. Ekkor került szóba az is, hogy esetleg átvehetném a helyét. Abban egyeztünk meg, hogy idén februárban hazajövök és először edzősködéssel kezdek, s így megismerkedhetek a körülményeket, az edzőkkel, a gyerekekkel.

– Egyáltalán nem félt elvállalni a jelöltséget? Nem rendelkezett klubvezetői tapasztalattal. 
– Volt, s most is van bennem némi félsz, de tudtam, hogy nem egy kényelmes helyzetbe kerülök bele, és igyekezni kell, hogy elnökként minél jobban teljesítsek.

– Melyek azok a területek, ahol sürgős beavatkozásra van szükség?
– Ahogy említettem, először edzőként szálltam be a munkába, de csak besegítettem a kollégáknak. Láttam, hogy az edzők több korosztállyal foglalkoznak egyszerre, s emiatt nagyon nehéz a munkájuk. Nincs elég edző, öten dolgoznak, de a régi modell – amikor öt edzőpáros foglalkozott a gyerekekkel – sem működik. Nincs is annyi gyerek, annyi versenyző. Szeretném ha mihamarabb megnyitnánk a termet mindenki felé. Jó lenne, ha minél többen jönnének hozzánk kipróbálni a tornát. Indítanánk különböző korosztályos tanfolyamokat, ahol minden gyereket egyénileg, a képességeikhez mérten figyelnénk.

– A Torna Club Békéscsaba nagy tradícióval rendelkezik, válogatottak, olimpikonok – Ónodi Henrietta személyében olimpiai bajnok – sorát nevelte ki, most azonban nem éppen a fénykorát éli. Érez magán egyfajta nyomást, amiatt, hogy sokan azt várják, a klub mihamarabb kerüljön vissza az őt megillető helyre? 
– A tanfolyamos és a korosztályos csoportok beindítása rövid távú cél. Szeretném, ha már szeptembertől el tudnánk indulni. Tervezünk még diákolimpiás órákat is. Az élsport részét illetően már türelmesebbnek kell lenni, mert mire elkezdünk kiválogatni gyerekeket, akár a tanfolyamosok közül és elkezdünk kétszer egy évben újra óvodákba járni, az hosszú folyamatnak ígérkezik. 

– Arra azért kíváncsi lennék, hogy az év elején milyen érzésekkel kezdte meg ismét a munkát a Kórház utcai teremben, ott, ahol évtizedekkel korábban tornászként edzett nap mint nap? 
– Úgy jöttem ide mindig, mintha hazajönnék, itt otthon vagyok. Mindig is szerettem a teremben lenni, s ez most sincs másként.

A tornateremben mindig otthon érzi magát

– A „Barcelona királynője” című, egykori klub-, és válogatott társ Ónodi Henrietta relikviáiból, érmeiből májusban nyílt békéscsabai kiállításon ön számára is ismerős tárgyakkal találkozhatott. Milyen emlékek jöttek elő?
– Először a rengeteg munka jutott eszembe, amit az 1992-es barcelonai és az 1996-os atlantai olimpiai előtt elvégeztem. Emlékszem, ahogy az Ónodi Heni felkészült, ahogy az edzőink, Misó bácsi és Julika néni (Unyatinszki Mihály és Unyatinszkiné Karakas Júlia – a szerző) segítették a felkészülésünket, arra, hogy milyen sokat kellett ahhoz dolgozni, hogy az ember elérje a céljait. Heni születésnapján volt egy múltidéző beszélgetés, ahol jó volt visszagondolni arra, hogy milyen háttere volt ezeknek a kemény napoknak. A sok munka mellett volt ott azért nem kevés jó is. És érdekes volt meghallgatni az edzőket, hogy ők miként élték meg ezeket a napokat.

– Sokan, egykori tornásztársak, edzőlegendák jelezték, ha igényli, akkor tanácsaikkal segítik a munkájában.
– Akárkikhez, a volt edzőimhez, Lukács Józsi bácsihoz, dr. Kalmár Zsuzsához, vagy Zsilinszki Tündéhez, Varga Adriennhez, a klub korábbi elnökéhez, Izsó Gabi bácsihoz, vagy a városhoz fordultam, mindenki felajánlotta a támogatását. Ezért nagyon hálás vagyok mindenkinek!