2025.05.09. 08:13
Visszavonul generációk kedvence, a korábbi csabai röplabdázó
Visszavonul Szakmáry Gréta, a magyar női röplabda-válogatott korábbi 126-szoros válogatott csapatkapitánya, aki korábban két idényen keresztül a Békéscsabai RSE-t is erősítette. Szakmáry Gréta generációk példaképe lett.
Szakmáry Gréta 2023 tavaszán elbúcsúzott a válogatottól, csütörtökön pedig bejelentette, hogy végleg szögre akasztja a szerelését és visszavonul.

Fotó: Archív: NSO/Árvai Károly
Szakmáry Gréta két évig játszott Békéscsabán
A nyíregyházi születésű játékos a 2024–2025-ös szezonban Japánban röplabdázott, ahol a Hiszamicu Springs játékosaként az idény végén egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett.
A 33 éves játékos pályafutása Nyíregyházán kezdődött, utána sorrendben Gödöllőn, 2015 és 2017 között két idényen keresztül Békéscsabán (a viharsarki csapattal két magyar bajnoki és két Magyar Kupa-győzelmet szerzett), majd a német Schwerin és a török Aydin csapatában szerepelt. Ezután Olaszországba, a Cuneóhoz szerződött, majd a Novarához igazolt, utóbbival Challenge Kupát nyert.
A magyar válogatottban 2012-ben mutatkozott be, és ott volt az elmúlt négy Európa-bajnokságon, 2015-ben megnyerte az Európa-ligát, továbbá a 2022-es selejtezőkön főszerepet vállalt a nemzeti csapat újabb Eb-kvalifikációjában is. Szakmáry 2023 tavaszán jelentette be, hogy nem szerepel többet a nemzeti csapatban, és maximum még két évet tervez játszani. Ezt az ígéretét be is váltotta.
– Korábban már többször felvetődött bennem, hogy hol lesz az a pont, amikor még azt mondhatom, hogy egy jó idény után, jó játékosként tudnám befejezni a pályafutásomat és ezáltal belecsöppeni a való életbe. Ez a japán szezon számomra nagyon nehéz volt mentálisan és fizikailag is, mert ők rengeteget edzenek, más a stílus. Szerintem most érkezett el az a pont számomra, amikor azt mondhatom, hogy ideje kicsit más vizekre evezni – fogalmazott az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában Szakmáry Gréta.