Soha nem hallott kulisszatitkokról beszéltek Ónodi Heni edzői

A Békéscsaba díszpolgári cím átadásakor mutatták be először azt a kisfilmet, amelyet a csütörtöki eseményen újra bemutattak, Ónodi Heni akkori mindennapjairól, az edzéseiről. Látható volt a szülei társaságában és újra felelevenítették azt az augusztus 1-jei napot, amikor 1992-ben a barcelonai olimpián bemutatta azt a két ugrást, amivel a román Lavinia Milosivicivel holtversenyben olimpiai bajnok lett. 

Ónodi Heni barcelonai Aranynapjáról beszélt egykori két edzője és volt csapattársa

Az „Aranynap története” című múltidéző beszélgetésre sokan eljöttek, egykori és jelenlegi edzők, hogy olyan történeteket is meghallgathassanak Ónodi Heni edzői, Unyatinszkiné Karakas Júlia, Unyatinszki Mihály, és Heni korábbi válogatott csapattársa, Balog Ildikó tolmácsolásában, amiről még senki nem beszélt. 

Juhász Zoltán, a Békés Megyei Könyvtár igazgatójának köszöntője után Szigeti Csaba, a kiállítás főszervezője először a kezdetekről kérdezte az edzőpárost.

Misó és Julika 1979-ben szinte majdnem egyszerre álltak munkába a Békéscsabai Előre Spartacus torna-szakosztályában. Lukács József mesteredző és akkori kollégái egy olyan válogatott oviscsoportot bíztak rájuk, amelyben benne volt a későbbi olimpiai bajnok is. 

Julika elárulta, hogy Heni tehetsége még nem tűnt ki azonnal, egy hosszú folyamat volt mire lépésről-lépésre kijöttek a nem hétköznapi tulajdonságai. 

– Amiben Heni már rögtön különlegesnek tűnt az az, hogy picike és bájos volt. Óvatos duhaj volt, nem vágott bele rögön mindenbe, de nem volt gyáva sem, használta az eszét és szorgalmas volt – mondta Unyatinszkiné Karakas Júlia. Unyatinszki Mihály szerint tanítványuk nagy munkabírással rendelkezett, kétszer annyi munkát képes volt elvégezni, mint az átlag.

Az iskolái, az akkori 2-es, majd a Közgazdasági Szakközépiskola, a „Közgé” nagyon segített abban, hogy az edzésmunka megvalósulhasson. Minden a gyerekek érdekeit szolgálta, de az edzők szerint a klubháttér éppen annyira profi volt. A tornaszerek jók voltak, megvolt a pontos beosztás. 

Ónodi Heni először az 1989-es brüsszeli Európa-bajnokságon hívta fel magára a figyelmét a felemás korláton szerzett aranyéremmel, ami Misó szerint is meglepetést keltett. 

– Mindig azt mondtuk neki, hogy csinálja meg azt, amit tud, abból nagy baj már nem lehet. Megcsinálta, de előtte az aranyra még nem gondoltunk. Ez volt az első löket ahhoz, hogy bekerüljön abba a szűk világelitbe, ahol már az Európa-, világ-, és olimpiai bajnokok vannak – jegyezte meg Unyatinszki Mihály. Egy évvel később az athéni Eb-n két bronzot szerzett összetettben és talajon, s ekkor már a szovjetek elkezdtek felfigyelni rá. Athénban lejöttek az edzésére és figyelték, milyen formában van. A nagy berobbanás az 1990-es brüsszeli világkupa volt, ahol ugrásban győzött, talajon második, összetettben és korláton harmadik lett.

– A pontozók ekkor már „bekalibrálták” – mondta Misó.

Egyszer Japánban versenyeztek, de 1990-ben, a rendszerváltás idején még nem volt az országnak meg az új címere, viszont valamit szerepeltetni kellett a dresszén.

– Volt nálam egy Tokaji aszú, amin volt egy szalag, nos, ezt ragasztottuk rá a ruhájára – osztott meg egy érdekességet az edzőpáros férfitagja.

Az 1991-es indianapolisi világbajnokságon „csak” egy ezüst jött össze ugrásban, de senki nem tudta, a tornásznő hátfájdalmakkal küszködött.

– Így csoda volt így ez az ezüst! Tudtuk, hogy lesz folytatása! – mosolyodott el a bajusza alatt Unyatinszki Mihály.

A kétszeres olimpikon Balog Ildikó Kalmár Zsuzsától került Heni csoportjába. 

– Abban tudtam neki segíteni, hogy ott voltam vele, nem kellett neki egyedül edzenie – mondta szerényen a két olimpián is induló Balog Ildikó, akiről Heni úgy beszélt, mintha a családjának tagja volna.

Ónodi Henrietta az 1992-es párizsi szerenkénti Eb ugráson első, talajon második lett, ez már előrevetítette, hogy Barcelonában is nagyot alkothat.

– Titkon reméltük, hogy az olimpián is azt mutatja majd, mint az Eb-n – jegyezte meg Julika.

Az olimpiára való felkészülést nem nehezítette különösebben semmi, egy évvel korábban azonban az országos bajnokságon a korlátról való leérkezéskor megsérült a karja, ami a nemrégiben elhunyt Dr. Dányi József kezelt nagy szakértelemmel. 

S az olimpia!

A teremben csak az egyik edző lehetett jelen, ez pedig Misó volt, de természetesen Julika is szeretett volna a hivatalos delegáció tagja lenni. 

– Mindenképpen ki akartam menni, ráadásul nem Barcelonán kívülre, hanem az olimpiai faluba. Végül nagy izgalmak után kiderült, hogy mehettem a delegációval – mondta.

A magyar csapatban nem volt vezéregyéniség, Balog Ildikó úgy emlékezett, hogy mindenkinek megvolt a maga feladata. 

– Egymást húztuk, vagy vittük bele rosszba… A tatai edzőtáborban például az utolsó héten egyszerre fúrattuk ki a fülünket, mert kellett a piros-fehér-zöld fülbevaló.

A magyar csapat 6. helye után már sokan idegeskedtek, hogy lesz nagy eredmény. 

Az olimpián az ugrásra tett fel mindent

– A szerenkénti döntő, az ugrás volt a fókuszban. Azért is volt Heninek szertelen az agya, és hibázott. Mindenki megijedt. De amikor kellett összeszedte magát. Nagyon izgult, az ugráson, amikor beállt, a bemutatkozáskor egy milliméter mosoly nem volt az arcán, az utána következő talajon (ahol ugye ezüstérmes lett – a szerző) már eleresztette magát, mert tudta, hogy megvan a kötelező – emlékezett a nagy pillanatokra Unyatinszki Mihály.

Misó az ugrásnál ott állt a dobogó mellett, feleségének azonban úgy kellett besurranni a lelátóra.

– A hátsó részre mentem, de az ott volt az ugrás mellett, de nem lehetett már Henihez egy szót sem szólni, de nem is tudta, hogy ott vagyok. A spanyol szurkolói ledobtak egy „Veled vagyunk Onodi” feliratú molinót, amit én elkaptam és bedobtam Heninek, aki ekkor látta, hogy ott vagyok én is!