Jiu-Jitsu

2025.05.08. 10:04

Óvodából érkeznek a gyerekek a Carlson Gracie jiu-jitsu edzésére

Rendszeresen tartanak toborzót a sportegyesületek, keresve és folyamatosan biztosítva az utánpótlást, A békéscsabai Carlson Gracie East Warriors MMA és jiu-jitsu szakosztálya nem hirdetett külön toborzót, mégis van utánpótlás, a gyerekek maguktól jöttek. Az egyik jiu-jitsu edzésre csapatnyian az egyik békéscsabai óvodából.

Kiss Károly, a Carlson Gracie EW edzőjét a hozzá edzésre járó szülők unszolták, indítson már el a legapróbbaknak is egy jiu-jitsu csoportot, hiszen így a csemetéik is hamar megismerhetik és elkezdhetik a küzdősportok egyik különleges műfaját. 

Carlson Gracie, brazil jiu-jitsu, Kiss Károly
Kiss Károly a kis ovisokkal a Carlson Gracie EW brazil jiu-jitsu edzésén
Forrás: Carlson Gracie EW

Jiu-jitsu: alig várják az edzéseket

– Korábban néhány szülő a teremben, a közelmúltban pedig az óvodán keresztül kerestek meg bennünket. Néhány barátom már korábban kérdezte, hogy nem-e indítanék csoportot kicsiknek. Az öt éves Bojánról, Zalánról és Bercelről külön is szót ejtenék, akiket a szülei hoztak hozzám. Óriási energiával bírnak, öröm velük dolgozni, alig várják már a foglalkozásokat. Ez is arra biztatott, hogy meg kell csinálni a csoportot a kicsiknek – kezdte Kiss Károly. 

Varga Lászlóné, a Szigligeti Utcai és Kazinczy lakótelepi óvoda óvónője elmondta, hogy az egyik szülő hívta fel a figyelmüket: van egy ilyen lehetőség. Megismertetett a Kiss Károllyal és így el tudtak menni egy bemutatóedzésre.

– A foglalkozást látva rögtön megkérdeztem Kiss Károlytól: foglalkozott-e már gyerekekkel? Mert két perc után már csüngtek rajta.

Egy vegyes életkorú, 2,5-7 éves korú csoportról van szó, fiúk-lányok vegyesen, az első edzésen 19-en vettek részt. 

– Kicsikről beszélünk, de utánaolvastam és a küzdő sportokat, így például a dzsúdót (ami bizonyos szempontból a dzsiu-dzsicu rokonsportágának is tekinthető) is már három éves kortól ajánlják. Az egyik óvodásunk a csoportból egy ideje már dzsúdózik, amit nagyon szeret. A sportnak köszönhetően sokat javult a mozgása, mert voltak ezzel problémái. Ez a sportág a természetességről szól. Az óvodában nálunk a gyerekek az alapmozgásokat, a csúszást, mászás, futást tanulják. Az első edzést is a játékosság jellemezte egyensúly-, és koordinációs gyakorlatokkal. Az edző nem rögtön a dobásokat, földharcot mutatta be. Elnyerte a gyerekek bizalmát, akik nagyon fegyelmezetten csinálták végig az edzést. Minden területen megmozgatta őket és mindenki kellemesen elfáradva mehetett haza, nagyon jót aludtak délután. 

Varga Lászlóné elárulta, hogy már négyen-öten jelentkeztek, hogy szeretnének rendszeresen járni az edzésekre, de a létszám még várhatóan tovább bővül majd. 

– A cél ilyenkor még az, hogy kialakítsuk azt a mozgáskultúrát, ami majd ehhez a sportághoz szükséges – jegyezte meg Kiss Károly, aki hozzátette, hogy hetente két ilyen edzést terveznek, az elsőt május első keddjén meg is tartották.

Abban az óvónő és az edző is egyetértett, azzal, hogy nem öt, hanem már annál is fiatalabb korban is elkezdhetik náluk a sportolást, egyfajta űrt töltenek be. 

– A legtöbb helyen öt éves kortól fogadják a gyerekeket, ide viszont már a három évesek is jöhetnek. És még egy fontos dolog: az a fegyelem, amit az edzéseken megtanulnak, a fiúknak jót fog tenni – mosolyodott el az óvónő.

A brazil jiu-jitsuról röviden 

A brazil jiu-jitsu A japán jiu-jitsuból alakult ki, amit a dél-amerikaiak továbbfejlesztettek és átformáltak a saját maguk ízlésére, technikájukra. 

A brazil jiu-jitsut Kiss Károly „hozta el” Békéscsabára, aki Budapesten, a Carlson Gracie Team Hungarynál Sztraka Mihálynál tanult.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában