Röplabda

2025.04.24. 20:40

Lezárult a bajnoki döntő, ezüstérem jutott a Békéscsabának - galériával, videóval

Csütörtökön lezárult a női röplabda Extraliga bajnoki döntője. A Vasas sorozatban negyedszer lett aranyérmes, miután a Békéscsaba elleni döntő harmadik meccsén harmadszor is legyőzte riválisát. A szezont 30/1-es győzelmi mutatóval záró fővárosiak végső sikeréhez kétség sem fért, ugyanis a fináléban a viharsarkiak egyetlen játszmát sem tudtak nyerni.

A Vasas az első meccsen szoros küzdelemben, a másodikon, idegenben ugyanakkor két játszmán keresztül erődemonstrációt tartva, de mindkétszer 3:0-ra győzte le riválisát, így csütörtökön már a bajnoki cím megszerzésének reményében lépett pályára. Ennek megfelelően a Folyondár utcai csarnok a kezdésre gyakorlatilag csordultig megtelt.

DÉKÁNY Bernadett, vasas
Dékány Bernadett a Vasasban kezdte  és a bajnoki döntővel Békéscsabán zárta le tartalmas karrierjét. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Az eredményjelző már az első labdamenet közben felmondta a szolgálatot, de a hazai röplabdázókat ez nem zavarta abban, hogy hamar négypontos előnyt építsenek ki. A vendégek mezőnyvédekezésük rendezése után ugyan ledolgozták a különbséget, de a Vasas támadásban azonnal ritmust váltott, ráadásul nyitásból és blokkokból is szerzett pontokat, így összesítésben előnybe került.

A második felvonás első negyede szoros volt, de a blokkmunkában és nyitásokban is hatékonyabb Vasas 6-6 után folyamatosan távolodott sokat rontó ellenfelétől, így Atanaszopulosznak arra is volt lehetősége, hogy szinte minden cserejátékosát pályára küldje.

A harmadik játszmára a vendégek igyekeztek belekapaszkodni az utolsó szalmaszálba, és pontos nyitásfogadásaikból hatékonyan tudtak támadni, így a mérkőzés során először két ponttal vezettek (10-12). A Vasas ekkor újra megrázta magát, s az amerikai Taylor Bannister vezérletével előbb fordított, majd előnyét fokozatosan növelve úgy tűnt, simán lezárja a mérkőzést. A BRSE nem így gondolta, mínusz ötről játszmalabdát is kiharcolt, de 86 perc után így is kezdődhetett a hazai örömünnep.

Az érmek kiosztása előtt elbúcsúztatták az aktív játéktól visszavonuló Dékány Bernadettet, aki mindkét együttesben szerepelt tartalmas pályafutása során.

Mestermérleg

Jannisz Atanaszopulosz: – Ma nem igazán voltunk önmagunk, talán nagyon akartuk ezt a győzelmet, ennek köszönhető, hogy a második és a harmadik szettben is nagy pontelőnyt adtunk le. Gratulálok a Békéscsabának, mert 0:2-nél sem adták fel és a harmadik játszmában a végsőkig küzdöttek. Köszönöm a játékosaimnak, a stábomnak és a menedzsmentnek az egész szezont, három aranyérmet nyertünk, elődöntőt játszottunk a CEV-kupában, azt hiszem, ennél többet nem kell hozzá tennem.

Tóth Gábor: – A játékosok bebizonyították, hogy azzal, hogy beleállnak a munkába és van bennük személyes indíttatás arra, hogy elérjenek valamit, az már lendít egy hatalmasat a kollektíván, még akkor is, ha a nulláról kellett építkezni. Teli voltunk olyan emberekkel , akik szerették volna az előző szezont túlszárnyalni vagy többet játszani, és ez kellett ahhoz, hogy itt tartsunk. Alázatosak voltak a sport iránt, és persze nem volt minden tökéletes, de az előző szezonnal összevetve ez ég és föld. Hiszek a fehér aranyban, mert bár volt olyan, amikor nem úgy néztem az ezüstre, ebben a szezonban igen. A Magyar Kupa miatt lehet kis hiányérzetünk, de legyen ez a legrosszabb, ami történhet velünk!

Vasas Óbuda–MBH-Békéscsaba 3:0 (20, 10, 25)

Extraligás női röplabda-mérkőzés, döntő. Budapest, 800 néző. Vezette: Mezőffy, Tillmann.

Vasas: Leite, Bannister 16, Török 3, Papp 8, Abdulazimova 10, Sillah 12. Csere: Juhár, Szalai (liberók), Tóth, Erőss 1, Glemboczki 2, Fekete 2, Kiss, Boskó. Vezetőedző: Jannisz Atanaszopulosz.

BRSE: Kiss 7, Koseková 5, Mayer 5, Kocic 5, Dékány 6, Hurst 14. Csere: Kertész, Nánási (liberók), Németh 3, Caraballo 2, Gajdács. Vezetőedző: Tóth Gábor.

  • A párharc végeredménye: 3–0 a Vasas Óbudának.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában