2025.04.25. 06:34
A gyulaiakat fűti a visszavágás vágya
Lélekemelő és önbizalom növelő csepeli győzelemmel felvértezve, hazai pályán folytatja bajnoki szereplését az NB III.-as gyulai labdarúgócsapat. A Termál FC vendége vasárnapi 26. fordulóban a Budapest Honvéd II. együttese lesz, amely a teljesítménye alapján összekötő kapcsot jelent a tabellán a közép- és az élmezőny között. A labda 17 órakor indult útjára a fürdővárosiak centerpályáján.
A Termál FC az őszi egyetlen házon kívüli vereségét éppen a kispesti fiatalok otthonában szenvedte el, lenne tehát ok a visszavágásra, erről beszélt Ekker Attila vezetőedző is a meccs kapcsán.

Egyetlen hiányzója lesz a Termál FC-nek
– Mély sebet hagyott bennünk az a találkozó, a fiúkat érthetően fűti a visszavágás vágya. Az őszi sorból kilógott a kispesti fellépés, most igyekszünk majd jobban figyelni a Honvédra. Sokat futó, jól felkészített, mozgékony ellenfél vár ránk, amely a pontrúgásokra különösen nagy hangsúlyt fektet. Egyértelműen a három pont megszerzése vezérel bennünket, nem fér már bele több botlás az első helyért zajló külön versenybe. Minden meccset döntőként kell kezelni, éppen ezért minél több energiát kell belefektetniük a játékosainknak – summázott a gyulaiak szakvezetője, aki arról is beszámolt, hogy csupán egyetlen kerettag nem áll rendelkezésre.
A támadó Ilyés Tamás műtét után lábadozik, emiatt még jó ideig nem állhat rendelkezésre, a többiek ugyanakkor hadra foghatóak, ez pedig nagy előny a bajnokság előrehaladt időszakában.
A vasárnapi mérkőzést Kukuk Szabolcs vezeti, a munkáját pedig Szabó Richárd és Juhász Szabolcs Olivér asszisztensek segítik.
Következik
A 26. forduló programja. Április 27., vasárnap, 11.00: Kecskeméti TE II.–Csepel TC. 14.00: Monor SE–Hódmezővásárhelyi FC. 17.00: Szegedi VSE–Erzsébeti SMTK, BKV Előre–Martfűi LSE, Gyulai TFC–Budapest Honvéd II., Tiszaföldvár SE–Pénzügyőr SE, FC Dabas–Vasas FC II., Tiszakécskei LC–Szolnoki MÁV FC.