Labdarúgás

2025.04.24. 15:55

Üresen marad az apácai ifik kispadja

Edző kapta a leghosszabb eltiltást az előző heti labdarúgó bajnoki-, illetve kupamérkőzéseken kiállított sportemberek közül. A fegyelmi bizottság keddi tárgyalásán nagyüzem volt, hiszen az említett szakember mellett nyolc játékos és öt egyesület dolga is napirendre került. A szervezet hivatalos értesítője alapján mutatjuk a részleteket.

A fegyelmi bizottság az ifjúsági kupában piros lapot kapó labdarúgók közül Csomós Dávidot (Elek U19) és Onodi Krisztiánt (Elek U19) 2-2, Vincze Imrét (Békés U19) és Kiss Attilát (Jamina U19) 1-1 kupamérkőzéstől tiltotta el.

A fegyelmi bizottság öt egyesület, nyolc játékos és egy edző ügyét tárgyalta

A kiállított felnőtt játékosok esetében Balogh Martin (Békésszentandrás) és Kardos Ferenc Gergő 2-2, Kovács Imre (Kaszaper) 1 soron következő bajnoki találkozóról fog hiányozni. Az utánpótláskorú Somogyvári Milán (Nagyszénás U19) 3 soron következő U19-es bajnokit kényszerül kihagyni.

Az alábbi hét labdarúgó két sárga lap miatt határozat hozatala nélkül nem léphet pályára a csapata következő bajnoki találkozóján: Fulajtár Attila (Kamut), Hraskó Tibor (Csabacsűd), Alb Attila (Szabadkígyós), Budai Dominik Béla (Elek U19), Rácz Ferenc (Csabai AK U19), Horváth Olivér (Csabai AK U19), Nagy Csaba (Tótkomlós U19)

További fegyelmi ügyek

A bizottság döntése értelmében a kiállított csanádapácai edző, Óvári Arnold 4 soron következő mérkőzésen nem ülhet le az U19-es csapat kispadjára.

A Szeghalmi FC 21 000, a Kamuti SK 14 000, a Battonyai TK és a Sarkadkeresztúri SE egyaránt 12 500 forint pénzbüntetést kapott játékosai túlzott színes lapok halmozásáért.
Újszerű tételként a Füzesgyarmati SK 10 000 forinttal kényszerül megváltani szurkolói pirotechnikai eszköz (füstbomba) használatát. A házigazda Szeghalmi FC sem úszta meg a sárréti szomszédvári rangadót: 2 soron következő hazai bajnoki mérkőzésen sportszövetségi ellenőr fogadására és eljárási költségeinek viselésére lett kötelezve.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában