2025.04.14. 12:51
Hatan is A-döntőig jutottak a csabai úszók közül
A kaposvári Virágfürdő Sportuszoda fedett 50 méteres, 10 pályás versenymedencéjében rendezték meg a felnőtt országos úszóbajnokságot, amely egyben válogató is volt az idei legnagyobb kiemelt nemzetközi eseményekre is. Békés vármegyét egyedül a Békéscsabai Előre Úszó Klub képviselte, ám nem lévén felnőtt versenyzőjük, így csak utánpótlás korúak utaztak el. A honi legjobbak mellett, számos esetben külföldi riválisokkal is meg kellett küzdeniük.
Az Előre fiataljai így is szépen teljesítettek, mindenki elmondhatja közülük, hogy részese volt a délutáni döntőknek.

Az utóbbi években megszokhattuk, hogy a hazai országos bajnokság nyílt, így határainkon túlról is érkeztek nevezések. Idén 62 klub közel négy és félszáz versenyzője állt rajtkőre a négynapos eseményen. Érkeztek sportolók Ausztriából, Azerbajdzsánból, Csehországból, az Egyesület Arab Emírségekből, Horvátországból, Malawiból, Romániából, Szlovákiából és Ukrajnából.
Egyéniben id. Petróczki Zsombor edző fia, aki egyben tanítványa, került a legjobbak közé, A-döntős volt a 100 méteres mellúszásban, ahol nyolcadikként fejezte be a versenytávot. Sőt, a mezőnyben két külföldi is akadt, így a magyar rangsorban legfiatalabbként a hatodik helyen jegyezhették. Neki lehetősége van május végéig beverekednie magát az idén július elején Szlovákiában megrendezésre kerülő Ifjúsági Európa-bajnokság keretébe. Két váltó, a 4x100 méteres mix, illetve a férfi vegyes is a legjobb nyolc közé került. A B-döntőben remek teljesítményt nyújtottak a békéscsabai további utánpótlás-válogatottak, így Nagy-Benedek Izabell, Perza Berta és Takács Botond, akik még csak serdülő korúak. Nagy-Benedek Izabellát a százméteres mellúszásának időeredménye alapján beválogatták a május 10–11-e között a V4-ek Prágai Olimpiai Reménységek Versenyére utazó válogatott keretébe. Ugyanez az eredmény B-szintet jelent a nyári Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra is, amit Szkopjében rendeznek meg, s aminek a keretét a korosztályos országos bajnokságok után fogják véglegesíteni.
Edzőjük, id. Petróczki Zsombor méltán lehet büszke tanítványaira, nem mellesleg így fogalmazott az országos bajnokság után:
– Azt gondolom, az elégedettségi mutató bőven a felső tartományba lendült az országos bajnokságon elért eredmények után. Annál is inkább, mert a hat versenyzőnk sok egyéni csúcsot teljesített, ennek következtében nem kevesebb, mint 18 egyesületi rekordot is megdöntöttek. Összességében pedig mind a hatan elmondhatják magukról, hogy A-döntősek voltak a kaposvári viadalon.
Az Előre úszóinak eredménysora
Férfiak. 50 m hát, B-5. Takács Botond 27,20. 200 m hát, B-3. Takács Botond 2:07,69. 50 m mell, B-4. Petróczki Zsombor 29,43. 100 m mell, A-8. Petróczki Zsombor 1:04,38.
Nők. 100 m hát, B-5. Perza Berta 1:06,18. 200 m hát, B-8. Perza Berta 2:25,28. 50 m mell, B-2. Nagy-Benedek Izabell 32,81. 100 m mell, B-3. Nagy-Benedek Izabell 1:11,37. 200 m mell, B-2. Nagy-Benedek Izabell 2:26,69.
Váltók. 4x100 m férfi vegyesváltó: A-7. Békéscsabai Előre Úszó Klub (Takács Botond, Petróczki Zsombor, Nagy-Benedek Olivér, Nagy Szabolcs) 3:57,36. 4x100 m mix vegyesváltó: A-8. Békéscsabai Előre Úszó Klub (Takács Botond, Nagy-Benedek Izabell, Petróczki Zsombor, Perza Berta) 4:09,03.