Úszás

2025.04.01. 06:53

Edzőtáborban a csabai utánpótlás válogatottak

Nem panaszkodhatnak a Békéscsabai Előre Úszó Klub kiemelt utánpótláskorú fiataljai: igencsak ideális körülmények között készülhettek a következő hetek nagy feladataira. A csabaiak közül ki egy hetet, ki többet edzett a sukorói Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémián, ahol nemcsak az olimpiai bajnok kajakos „szolgáltat” saját sportágának, hanem szinte minden más sportág képviselői megtalálják számításaikat. Így az úszók is.

A csabaiak egy remek ötven méteres fedett uszodában alapoztak, ami mellett egy nagyon felszerelt konditeremben is erősíthettek. 

csabaiak
A  csabaiak válogatott fiataljai igazán ideális körülmények között dolgozhatnak

Miközben az előrés csapat nagy része az alapozó időszak végi versenyekre koncentrál, a „legidősebb” sportolóik idősebb Petróczki Zsombor edző irányításával „múlatják a napokat”. Az eltöltött időszakról így számolt be a csabai tréner: 

– A mostani edzőtáborunk fontos állomása a közelgő felnőtt országos bajnokságnak és más korosztályos versenyekre való felkészülésnek. „Kiruccanásunk” során fiataljaink kemény munkával, napi három edzéssel – két úszó, illetve egy szárazföldi tréninggel – fejlesztik képességeiket. Az edzőtábor első két hetében az ifjúsági korosztályos Petróczki Zsombor a Magyar Úszó Szövetség Héraklész II. válogatottjának központi edzőtáborában készült. A folytatásban már saját edzője irányításával vehetett részt a munkában, amelynek kezdetére hozzá csatlakoztak serdülő korú klubtársai, akikkel együtt folytatják az edzések sorozatát. Mégpedig Nagy-Benedek Izabell, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál válogatott keretének a tagja, valamint Takács Botond és Perza Berta, akik a Magyar Úszó Szövetség Héraklész III., illetve Héraklész IV. válogatottjában kerettagok. Az utolsó, mostani hétre újabb két versenyzőnk, Nagy-Benedek Olivér és Nagy Szabolcs is csatlakoztak, ezzel teljessé téve a csapatot.

A csabaiak kiemelkedő szintű munkát tudnak végezni

Az edző azt is hozzátette: kifogástalan környezetben, az akadémia által nyújtott kiváló edzéslehetőségekkel a sportolók kiemelkedő munkát tudnak végezni. Szükség is van rá, hiszen több versenyző is a hazai bajnokságokon való eredményes szereplés mellett nemzetközi szintidők elérését is kitűzte maga elé. Ezen céloknak megfelelő edzésmunkára van szükség a tábor során, és a szezon hátralévő részében is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában