2025.03.26. 11:14
Ezüstérmes lett a diákolimpián a Táncsics fiúcsapata
Nagy tettet hajtott végre a hétvégén a Táncsics Mihály Gimnázium fiú kézilabda csapata, amely a diákolimpia országos döntőn a második helyig jutott. Veszprém városában a versenyengedéllyel nem rendelkező középiskolás kézilabdázók csaptak össze a B-kategóriában, a Táncsics Gimnázium csapatát csak a budapesti Szent István Gimnázium együttese volt képes legyőzni.

A Táncsics Mihály Gimnázium csapata, az álló sorban fehér pólóban Pásztor István
Fotó: Magyar Diáksport Szövetég
A három nap során a B kategóriában (a B kategória azt jelenti, hogy a játékosok sehol nem lehetnek igazolt kézilabdázók) 8 fiú és 8 lánycsapat 224 játékosa vett részt a Diákolimpia csúcseseményen, ahol a Táncsics Mihály Gimnázium meg sem állt a döntőig.

Fotó: Magyar Diáksport Szövetég
Táncsics Mihály Gimnázium: tavaly próbálták ki először a kézilabdát
– A csapat tagjainak nagy része tavaly találkozott egymással és próbálta ki először a kézilabda sportágat – mondta a csapatot felkészítő edző, az Orosházi Kézilabda Akadémia egyik edzője, a Táncsics gimnázium testnevelő tanára, Pásztor István.
Az első mérkőzést a veszprémi Lovassy László Gimnázium ellen 28–16-ra megnyerték az orosháziak, de a budapesti Szent István Gimnázium együttesétől 23–18-ra kikaptak. Szombaton, a harmadik csoportmeccset a tatabányai Kultsár István Technikum ellen 28–11-re megnyerték és így négy ponttal, csoport másodikként jutottak a keresztjátékba. Az elődöntőt a tavalyi bajnok békéscsabai Andrássy gimnázium ellen 25–14-re hozta az Orosháza. A vasárnapi döntőt 25–19-re veszítette el a Táncsics.
– Heti egy edzéssel készültünk, csak labdás érzésekkel – folytatta Pásztor István. – A múlt évben nem sikerült továbbjutnunk a megyéből és ezért idén még elszántabban kezdtük a megyei küzdelmeket és sikerült az országos elődöntőbe jutnunk. Itt a Debreceni Tóth Árpád Gimnázium ellen egy nagyon küzdelmes mérkőzésen sikerült bejutni a veszprémi országos döntőbe, ahol a célunk a dobogó valamelyik fokának elérése volt és a srácok ezért küzdöttek minden meccsen teljes erőbedobással. A döntőben sajnos több hibával játszottunk, helyzetek maradtak ki, így kikaptuk és ezüstérmesek lettünk. Dicséret illeti a csapat minden játékosát. Kapusunkat Banki-Horváth Gergelyt választották a legjobbnak.
A másik Békés vármegyei csapat, a Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium mindhárom csoportmérkőzését megnyerte és hat ponttal, csoportelsőként jutott be az elődöntőbe. Az Orosháza ellen elveszített csata után a bronzmérkőzésen a Miskolci Herman Ottó Gimnáziummal találkozott és 23–19-re kikapott, így a negyedik helyen zárt.