2025.03.22. 20:28
Hazai pályán bukott kiesési rangadót az Előre NKSE - galériával
A Tappe-Békéscsabai Előre NKSE óriási csatában, de nem bírt a Moyra-Budaörs Handball együttesével az NB I.-es kézilabda bajnokság szombat esti mérkőzésén. Az Előre NKSE nagyot küzdött, de a vendégcsapat a döntő pillanatokban higgadtabb volt.
Mindkét csapaton erősen érezhető volt a nagy tét, az Előre NKSE játékosain különösen is, hiszen a 8. percben már a hatodik (!) támadásukat állította meg a budaörsi védelem és a kapus. Igaz a vendégek sem jeleskedtek túlságosan elöl, hiszen csak hetesből tudtak betalálni. Persze ez mindkét csapat védekezését dicsérte. A hazai gólcsendet végül a balszélső Szondi Zsófia törte meg.

Fotó: Archív: Bencsik Ádám
Az Előre NKSE végig szaladt az eredmény után
A Budaörs azért be-betalált Jessica Ferreira kapujába, és az első negyedóra végére már összerakott egy háromgólos előnyt. Az osztrák Klara Schlegel kísérletei azért többnyire sikerrel zárultak, így az együttese rövid idő alatt vissza tudott zárkózni egy gólra.
A 23. percben aztán egy elfutás után sikerült az egyenlítés, de a hazai szurkolók által remélt áttörés még mindig váratott magára. A 25. percben Buday Dániel kérte ki először az idejét, de jól jött a játékmegszakítás a csabaiaknak is, hiszen volt hiba bőven, Herbert Gábor vezetőedzőnek számtalan észrevétele lehetett csapata játékával kapcsolatban.
A lila-fehérek szenvedése nem ért véget, mert a budaörsiek visszaküzdötték magukat a korábbi előnyös helyzetükbe, a csabai trénernek a 27. percben időt is kellett kérnie. A félidő végére megmaradt a három gól a felek között, ami csabai szempontból egy nagyon nehéz második felvonást vetített előre.
A volt békéscsabai, Marincsák Nikolett találatával kezdődött a második félidő, és a meccs során először már négy góllal vezetett a Budaörs, ám Lopes első gólját szerezve azonnal válaszolt. Az Előre NKSE hamar visszaküzdötte magát egy gólra, a 33. percben Buday edző magához is hívta tanítványait.
A félidő derekán kettős emberelőnyben és újra egyenlő állásnál folytathatta a játékot a Békéscsaba és a vezetésért támadhatott, de Darie Sarah-Aida a remeklő Vártokba bombázta a labdát. Nem tudta meglovagolni a lehetőséget a Csaba, a vendégcsapat ismét magához ragadta a kezdeményezést. A hajrá nyitányán kisebb fordulat állt be, Lopes szemtelen góljával először vezetett a Békéscsaba, igaz csak rövid ideig, mert a vendégek két perc alatt fordítottak. Herbert Gábor ekkor időt kért. Marija Lanistanin hetest rontott, az ellenfél viszont betalált és ezzel igencsak nehéz helyzetbe került az ENKSE és már nem tudott újítani, elbukta a kiesési rangadót.
Az Előre NKSE nagyot küzdött
Fotók: Bencsik Ádám
Herbert Gábor: – Élet-halál harc folyt a mérkőzésen. Egyszer vezettünk csak, végig futottunk az eredmény után. Az első félidőben iszonyatosan nagy béklyó volt a csapaton, görcsösen játszott. Ez a szünet után változott, kicsit felszabadultabbá váltunk, de a felállt fallal szemben nagyon nehéz volt játszani. A mérkőzés az utolsó tíz percben dőlt el, amikor kulcsszituációkban hibáztunk. Nagyon nehéz lesz innentől, de van még hátra jó néhány mérkőzés.
Buday Dániel: – Nagyon örülök a két pontnak, megérdemeltük a győzelmet. Végig vezettünk, és kontrolláltuk mérkőzést, mindig a Csabának kellett utánunk futni. Mi a végén is türelmesek voltunk, megvártuk mire reális gólszerzési esélyünk lesz, és belőttük a ziccereinket.
Tappe-Békéscsabai Előre NKSE–Moyra-Budaörs Handball 22–25 (11–14)
NB I.-es női mérkőzés. Békéscsaba, 900 néző. V.: Bíró Á., Kiss O.
Békéscsaba: J. FERREIRA – Horváth G. 1, Schlegel 3, Román 1, Bencsik B. 1, Lopes 4, SZONDI 4. Csere: Szabó D. (kapus), Sablic 3, Lanistanin 2 (1), Darie 3, Borbély, Aranyi, Kukely K. Vezetőedző: Herbert Gábor.
Budaörs: VÁRTOK R. – VÁRTOK T. 5, SZEKERCZÉS 7 (4), Bardi, Hudák, Uhrin 3, Farkas Júlia 1. Csere: Mistina (kapus), Lengyel E. 2, Gorilszka 1, Schneider 3 (2), MARINCSÁK 3. Vezetőedző: Buday Dániel.
Kiállítások: 6, ill. 6 perc. Hétméteresek: 3/1, ill. 6/6.
Az eredmény alakulása. 14. p: 3–6. 18. p.: 6–7. 23. p.: 9–9. 27. p.: 10–13. 33. p.: 14–15. 42. p.: 17–17. 48. p.: 17–19. 51. p.: 21–20. 55. p.: 20–22.