2025.02.15. 21:02
Papp László frusztráltan reagált
Az NB I. B-s női kézilabda-bajnokság 18. játéknapján hazai pályán szenvedett vereséget Papp László hölgykoszorúja. Az orosházi lányok rendkívül szeszélyesek idén, pedig április még messze van. Ezúttal a középcsapatnak számító, újonc EURO-NOVEX USE jelentett számukra leküzdhetetlen akadályt.
Az orosházi lányok repülőrajtot vettek, alig három perc alatt egy 5–1-es rohammal vívták ki a vendégcsapat edzőjének időkérését.

Rendezte sorait az ENUSE, legalább is a védőmunkát illetően, a másik kapu előtt azonban nem igazán tudtak mit kezdeni a remeklő Bálint Annával. A hálóőr valósággal megbabonázta a látogatókat, a 10. minutában már a nyolcadik védését jegyezte! A társak azonban nem jeleskedtek ennyire, elapadtak a hazai gólok és 7–5-re felzárkózott az újszilvási gárda. A félidő középső harmadában Vass Víta vette vállára a házigazdákat, miközben a felek között állandósult a 2-3 gólnyi különbség. A 22. perctől azonban egy jó szériát produkált a lendületbe jött vendégcsapat és 15–12-ről egalizált. Az orosháziak védekezése felpuhult, sok volt a vaktöltény, csak Baráth Berta kezében akadt hatásos „fegyver”, az ő eredményessége döntetlenre volt elég a pihenőig.
Ráadásul a folytatásra mintha az öltözőben maradtak volna Papp László tanítványai. Most a látogatók kezdtek egy 5–1-es etappal és a 40. percre 20–25-ös állásnál az addigi legnagyobb fórt alakították ki. Mintha tükörkép lett volna a két félidő. A második játékrész középső harmadára összerakták magukat a helyiek és 28–29-re zárkóztak vissza. Sokáig úgy tűnt, hogy izgalma hajrára lesz kilátás, de végül ez elmaradt, mert az 56. perctől gólképtelenek maradtak Zavaczki Boglárkáék.
Papp László: – A számunkra fontos mérkőzéseken nem először zuhanunk így össze. Ha nem én lennék az edző és nem látnám saját szememmel, hogy mit dolgoztak az elmúlt hetekben, akkor azt hinném, hogy ezek a játékosok most kezdtek el kézilabdázni. Közel húsz labdát adtunk el, olyan tanácstalanság és pánikhullám lett úrrá az egész csapaton, hogy a kispadról és a lelátóról is rossz volt nézni. Mindez persze rendkívül frusztráló, nagyon el vagyok keseredve.
Zengő Alföld Orosházi KA–ENUSE 32–36 (18–18)
NB I. B-s női kézilabda-mérkőzés. Orosháza, 150 néző. Vezette: Budai-Bock Krisztián László, Wenzel Tamás.
Orosháza: BÁLINT – Pécsi 2, Zavaczki 7, Vass 8 (4), Ács 3, Kenyeres, Leczkési 1. Csere: Madera-Domokos, Reszegi (kapusok), Péter, Jáhn 2, BARÁTH 6, Rácz 1, Gara, Kozma, Patyi 2. Edző: Papp László. Az ENUSE legjobb góldobói: Bücs 11 (4), Aron 8, Kocsi 4, Bagi 4.
Kiállítások: 4, ill. 42 perc. Hétméteresek: 4/4, ill. 4/4.