2025.02.13. 20:03
Döcögős játékkal, olykor fiatalos lendülettel nyert az MBH-Békéscsaba - galériával
Ahogy az alapszakaszban, úgy a női röplabda Extraliga csütörtök esti negyeddöntőjében is odaajándékozott egy játszmát az MBH-Békéscsaba az esélytelenebbnek tartott Szent Benedek Röplabda Akadémiának, de így is győzött. Az MBH-Békéscsaba csapatából több kulcsjátékos is hiányzott ilyen-olyan okok miatt.
Kiss Emese betegség, Nánási Zoé sérülés miatt nem lehetett jelen a mérkőzésen az MBH-Békéscsaba csapatában, a helyettesük Mikus Nina és először a felnőtt keretbe kerülő 17 éves Liker Bolgárka volt. Mikus mellett bekerült a kezdőhatosba a korosnak még szintén nem mondható Németh Luca is.

Fotó: Imre György
Szokatlan összeállításban is hozta a papírformát az MBH-Békéscsaba
Repülőrajtot vett a Békéscsaba, de Chloé Mayer és Németh Luca pontjaival hiába vezetett 7:3-ra, egy rövidzárlat miatt – többek között Szakály Stefánia blokkjaival – 7:8-ra alakította az állást a Balatonfüred. A vendégek ötös sorozatát egy hazai 6:0 követte, benne egy Dékány Bernadett-ásszal és két Mayer-sánccal. Innentől kezdve már háromnál közelebb nem engedte vendégét a Békéscsaba, sőt remek blokkokkal és tűpontos ütésekkel rákapcsolva behozhatatlan előnyt dolgozott ki, és mondhatni kényelmes játékkal húzta be az első játszmát.
Nem brillírozott a BRSE a második felvonásban, az első harmadában a Szent Benedek állt jobban, 3:6-nál a hazai trénernek időt kellett kérnie. A játszma derekán fordulat állt be a csabaiak játékában, bár ellépni nem tudtak, Santos Hurst vezérletével a két-három pontos előnyhöz következetesen ragaszkodtak. A játék végén is nyílt volt a csata, de Németh és Samaret Caraballo lendített egyet a szekéren és a négy szettlabdából megmaradt három.
Ezen a mérkőzésen már megszokhatták a szurkolók, hogy az aktuális játszma első szakasza kissé szenvedős hazai részről. Hektikus volt a játék, hol az egyik, hol a másik csapatnál volt az előny, az áttörés most is a játszma második felében érkezett el, 14:11-es, majd 17:13-as csabai vezetésnél Tomás Varga kétszer is kihívta magához a lányait. Sikerült felrázni őket, hiszen sorozatos csabai rontások után az akadémisták már egy ponton belül voltak, majd zsinórban öt ponttal fordítottak, ami egyben szettlabda is volt, amit Sara Glibic rögtön ki is használt.
Bár a center Chloé Mayer ütőket megszégyenítő szorgalommal gyűjtötte a pontokat, azért nagyon hiányzott a pályáról Nina Kocics. A francia blokkjaival a BRSE került hárompontos fórba a 4. játékban, de a lelkes vendégek hamar visszajöttek. A csabaiak két ásszal billentek vissza a jó kerékvágásba és a végjátéknak már jelentős előnnyel vágtak neki, a győzelmet jelentő pontot a remek napot záró Németh Luca szerezte.
Folytatás kedden Balatonfüreden.
Tóth Gábor: – Felforgatott csapattal álltunk fel, vannak apróbb sérüléseink, de ez megint remek alkalom a fiataloknak, hogy bizonyítsanak. Az első két szettel elégedett voltam, majd belealudtunk a meccsbe, ami megengedhetetlen. Nem könnyű érzelmileg túllépni a kupaelődöntőn, de meg kell tennünk. Nem számítottam könnyebb mérkőzésre, az lepett meg, hogy az attitűd hagyott némi kívánnivalót maga után.
Tomás Varga: – Az első két szett a nyitásfogadásról szólt, ebben a csabaiak jobbak voltak. Utána megnyugodtunk, a harmadikban kihasználtuk az ellenfél hibáit és úgy fejeztük be a támadásainkat. A negyedikben harcoltunk, ám a tapasztalat sokat segített a hazaiakon.
MBH-Békéscsaba–Szent Benedek Röplabda Akadémia 3:1 (17, 21, –23, 17)
Extraliga női röplabdamérkőzés, negyeddöntő, első mérkőzés. Békéscsaba, 635 néző. V.: Tillmann, Halász Enikő.
Békéscsaba: Hurst 12, Mikus 7, Németh L. 26, Dékány 5, Mayer 19, Koseková 4. Csere: Kertész, Liker (liberók), Caraballo 12. Vezetőedző: Tóth Gábor.
Szent Benedek RA: Kobaidze 12, Szabó K. 5, Franco 19, Glibic 8, Szakály 8, Susics 4. Csere: Nagy E. (liberó), Katsitadze. Vezetőedző: Tomás Varga.
Az eredmény alakulása.
- 1. szett: 7:3, 7:8, 13:8, 20:13, 24:17.
- 2. szett: 3:6, 7:7, 11:12, 14:14, 17:14, 19:18, 24:20.
- 3. szett: 5:4, 7:8, 14:11, 18:14, 19:18, 23:20, 23:24.
- 4. szett: 9:6, 10:10, 16:12, 24:15.
MBH-Békéscsaba–Szent Benedek Röplabda Akadémia
Fotók: Imre György