Labdarúgás

2025.02.07. 18:16

Ilyés Tamás triplázott

Egy nappal a Martfű vendégjátéka után csütörtökön a Szeged-Csanád Grosics Akadémia országos alapbajnokságban szereplő U19-es együttesével tesztelt a Gyulai Termál FC NB III.-as labdarúgócsapata. Ekker Attila vezetőedző egy megfiatalított csapatot küldött pályára, melyet javarészt azok a játékosok alkottak, akik az előző napon nem jutottak lehetőséghez.

Ilyés Tamás triplázott

Ilyés Tamás (középen) háromszor volt eredményes. Archív fotó: Kiss Zoltán

Az első félidőben Kukla találata és további két kapufa ellenére kevésbé jutott érvényre a házigazdák dominanciája, mert a Tisza-parti fiatalok szervezetten óvták a kapujukat. A térfélcserét követően azonban már futószalagon születtek a gyulai találatok. Ezek előkészítéséből Vörös, befejezéséből Ilyés vállalt oroszlánrészt, de a társak is kreatívak és frissek voltak.
Szombaton 11 órától a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.-es csapata lesz a Termál FC következő partnere.

Ekker Attila: – Sok helyzetet alakítottunk ki egy jó ritmusú találkozón. Örülök annak, hogy a két mérkőzésen mindenki bizonyította, hogy helye van a csapatban.

Gyulai Termál FC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia U19 7–0 (1–0) 

Felkészülési labdarúgó-mérkőzés, Gyula.
Gyula: Pustea – Kovács Zs., Prohászka, Nagy S., Kukla (Szilágyi), Krajcsó, Katona, Sztankó, Malkócs, Vörös, Ilyés. Edző: Ekker Attila.
Gólszerző: Ilyés 3, Kukla, Katona, Malkócs, Vörös.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában